Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az emberek a többnejűség felé húznak

A nyugati országokban és sok más kultúrában is a monogámia az elfogadott kapcsolati forma. Vajon jól van ez így?

Mégis, ha körbenézünk a világban, vagy a történelemben, sokszor találkozunk azzal a felvetéssel, hogy az ember tulajdonképpen több partnerrel érzi jól magát. Ennek ellenére a poliandria, azaz a többférjűség nagyon ritka. A többnejűség ezzel szemben az emberiség történetében nagyon sokáig elfogadottnak számított. Ezt nem csak történelmi példák támasztják alá, de a férfiak és nők magasságának különbségéből is levezették a hozzá értők.



Ez nem csak az embereknél, de más emlősöknél is megfigyelhető. Minél magasabb a hím a nősténynél, annál több partnert tart(hat) a háremében. A férfiak manapság körülbelül tíz százalékkal magasabbak és húsz százalékkal nehezebbek, mint a nők. Ez pedig - legalábbis a tudósok szerint - azt jelenti, hogy az emberek a többnejűség felé húznak.

Az is elfogadott tény, hogy a nők gondozzák a gyerekeket - mivel ezt ők tudják a legjobban megtenni. Ha pedig egy nagyon gazdag férfinak több neje is van, azok egy kis közösségben jobban élhetnek, és könnyebben nevelhetik gyerekeiket, mintha egy szegény férfi oldalán próbálkoznának.

A fejlett társadalmakban ez az elmélet ott bukik meg, hogy minden férfi hasonló anyagi helyzetben él, ezért a nőknek nagyobb választási lehetőség adatik. Ami valljuk be, kész szerencse!

(Forrás: sueddeutsche.de) nyomán


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.