Akar csodahatású, igazán tiszta ezüstöt látni? Több tanulmány foglalkozik az ezüst gyógyászati felhasználásával, nem véletlenül. A legtisztább formája a fémnek az ezüst kollodit oldat, amelyet ma is világszerte használnak, ugyanis ez az egyik legszélesebb körben használható antibakteriális készítmény. Mellékhatása nincs, bármilyen gyógyszer mellé használható, és nagy mennyiségben sem mérgező.
De mi is ez pontosan, és hogyan használható? Az ezüst kolloid egy olyan elektrogalvanikus eljárás eredményeképpen jön létre, amely során egy nagyobb darab ezüstből szubmikroszkópikus nagyságú ezüstrészecskéket oldanak ki. A kutatók szerint ezt az oldatot otthon is el lehet készíteni, de csak megfelelő felszereléssel, úgyhogy inkább hagyjuk ezt a munkát a szakértőkre, és mi csak a gyógyhatását élvezzük.
De mire is jó az ezüstoldat? Míg egy antibiotikum csak néhány betegséget gyógyít, addig az ezüst kolloid több százat. Elsősorban az immunrendszert képes megerősíteni, elpusztítja a káros baktériumokat, vírusokat. Ehhez mindössze kétszer egy kanál ezüstvizet keverni sima vízbe, és mellé minél több folyadékot fogyasztani.
Immunerősítő hatását úgy fejti ki, hogy közben nem árt az emésztőrendszernek, mert a gyomorból rövid idő alatt bejut a vérbe, pontosan az apró ezüstrészecskéknek köszönhetően. Számos tudományos írás számol be arról, hogy nemcsak vírusos, hanem más fertőző betegségek elleni harcban is hatásos, elősegíti a herpesz, a gombásodás, a candida, a szifilisz, a Lyme-kór gyógyulását. Sőt, az orvosok arra is bizonyítékot találtak, hogy egyes esetekben az AIDS és a rák ellen is használ.
Használható ugyanakkor külsőleg is, mindenféle bőrbetegségre és sebesülésre gyógyír, ugyanis elősegíti a bőr és más finom szövetek újraképződését. Nem véletlen, hogy az USA-ben szinte már minden égési sebesülteket kezelő kórházban alkalmazzák az ezüstöt. Ugyanakkor egyre több kísérlet bizonyítja be, hogy a bőrrák, az ekcéma, és rovarcsípések esetén is érdemes alkalmazni.
Az ezüstöt ezek mellett a terhes mamáknak is érdemes használniuk, hiszen segíti a magzat fejlődését, növekedését, megkönnyíti a szülést és a lábadozást. De a csontszövetek gyógyulásában is szerepet játszik.
Hogy mire vigyázzunk, amikor ezüst kolloidot vásárolunk? Egy dologra mindenképpen: a minőségére, ezért csak olyat vegyünk, amelyen pontosan rajta van a készítési módja, helye stb. De ha ez rendben van, akkor gyorsan menjünk haza, próbáljuk ki. Megéri...