Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Becses szőrszálaink

Mi nők igen ambivalens módon viszonyulunk tulajdon apró szőrszálainkhoz: van, ahol egyet sem bírunk elviselni másutt különös becsben tartva ápolgatjuk, szépítgetjük őket. Beszéljünk most utóbbiakról, nevezetesen a szemöldökről.

 Ha semmi mást nem teszünk szépségünkért, mint kifestjük a szempillánkat máris hatalmasat lendítünk kinézetünkön. Ha még ehhez szépen formált, festett szemöldök is keretezi arcunkat, már nem kell aggódnunk a bejelentés nélkül beeső vendégek rosszalló pillantásai miatt.

Ám ahhoz, hogy megjelenésünk harmonikus legyen, figyelembe kell venni néhány szempontot:

A szemöldök tökéletes formázása

Alapszabály, hogy csak a szemöldök természetes vonala alatti szálak eltávolításával formázunk! A szálakat növekedés irányában, egyesével húzzuk ki, miközben a bőrt két ujjal kissé szétfeszítjük (így kevésbé fájdalmas a művelet). Ha a szemöldök rögtön az orrnyereg vonalában kezdődik, a szemöldök belső végét tanácsos egy kicsit megkurtítani. Tegyen egy ceruzát az orra mellé, függőlegesen; a szemöldöknek a ceruza melletti pontban kellene kezdődnie. A szemöldökív legmagasabb pontjának megállapításához tegye a ceruzát a szem külső sarkához. A szemöldök ívének ideális kicsúcsosodása az a pont, ahol a ceruza keresztezi a szemöldökcsontot.

Ha a szemöldök külső, elvékonyodó része túlságosan lefelé, az arccsont felé tart, idősebbnek és fáradtabbnak tűnik az arc. Hogy ezt ellensúlyozzuk, meg kell ritkítani a szemöldök külső végét. Ettől optikailag nagyobbnak tűnik a szemöldökcsont és a szemöldök közti terület, és megnyílik a tekintet.

A művelet végén ne feledje áttörölni a területet 70%-os alkohollal, a szőrtüszők gyulladását megelőzendő!

 

A szemöldök festése

Van, aki kozmetikusára bízza ezt a műveletet; sajnos a kozmetikákban használatos festékek (barna, grafit, fekete) sötétek, és nem minden hajszínnel harmonizálnak. A szőke vagy közép-vörös árnyalatú haj mellet a sötétbarna szemöldök mesterkéltnek hat, keményíti a vonásokat!

Otthoni sminkkel finomabb árnyalatokat, természetesebb hatást érhetünk el, és lehetőségünk van mindenkori hajszínünkhöz, sminkünkhöz, hangulatunkhoz igazítani a színt. Nem kell feltétlenül szemöldökceruzát vásárolnunk - akinek jó a kézügyessége a megfelelő árnyalatú szemhéjpúderrel szép, természetes hangsúly-hatást érhet el.

A szemöldök festésekor először színezze a szemöldök ívét egy kicsit sötétebbre a többi résznél. Kifelé haladva fokozatosan dolgozza el a festéket. Utána színezze a szemöldök belső, orr felőli végét és az ív felé dolgozza el a festéket. A szemöldök belső része egy kicsit halványabb és kevésbé megrajzolt legyen, mint az ív. Gondosan dolgozza el a festéket egy szemöldökfestő ecset, vagy  szivacsos applikátor segítségével.

Ha alacsony homloka vagy mélyen ülő szemei vannak, világosabb színnel fesse a szemöldököt. Ez magasabbnak láttatja a homlokot és a szemek sem tűnnek annyira mélyen ülőnek. Sok nő szőkíti a szemöldökét, hogy elérje ezt a hatást, de ha ezt még nem próbálta, ne kísérletezzen vele otthon, hagyja a munkát szakemberre.

A szemöldök sötétebb árnyalatra való festésével az ellenkező hatást érjük el - alacsonyabbnak hat a homlok. A szemöldökszín megválasztásának általános szabályai:

 

Hajszín:                                              Szemöldökszín:

Sötét - közepesen sötét                       a hajszínnel egyező vagy 1 árnyalattal világosabb

Középbarna - szőke                           a hamu-szőke és a világosbarna árnyalatai

Vörös                                                 meleg, világosbarna és bronzos árnyalatok

 

A szemöldök ápolása

A fényes, egészséges szőrszálakat könnyebb formázni. Ennek érdekében esténként, az arcbőr tisztítását követően simítsa át szemöldökét vitaminos olajjal (olívaolaj is tökéletesen megfelel a célnak). Ha szemöldöke természetes színével elégedett, elég ha napközben egy kis zselével formára fésüli (erre a célra tökéletes egy régi szempillafesték megtisztított ecsete).

Kifejezetten a szemöldök formázására is kaphatók zselék - ezekben ápoló anyagok is találhatók, melyek rendszeres használat mellett kondicionálják a becses szőrszálakat.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.