Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Belejöttünk, mint kiskutya...

Élen járunk kutyatartásban - még  az európai szinthez képest is. Ma Magyarországon az emberek 36 százaléka lakik kutyás háztartásban, és a jó hír, hogy nagyon szeretjük is őket: a magyarok 87 százaléka elvárja egy felelős gazditól, hogy családtagként tekintsen a kutyájára – derült ki az egyik legismertebb pénügyi intézmény országos, reprezentatív kutatásából, melyet a Kutyaszemmel elnevezésű új társadalmi felelősségvállalási programjának megalapozásához készített.

Kép: pixabay

A magyar lakosság 36%-a tart otthon legalább egy kutyát, állapította meg a Kutyaszemmel program országos reprezentatív kutatása. Ez számokra levetítve azt jelenti, hogy majdnem 3 millió kutya él gazdival Magyarországon. 2017-ben a Statista közreadott egy kutatást az európai uniós országok kutyatartási szokásairól és a kutyák számáról. A nemzetközi statisztikából kiderült, hogy Románia áll a lista élén, ahol az ország lakosságának 46%-a tart otthon kutyát, és Ausztria kullog a sor végén, ahol csupán 12% az arány. Magyarország 33%-kal a lista elején foglal helyet.

A válaszokból az is kiderült, hogy a kutyás háztartások lényegesen gyakoribbak a községekben (49%), mint a városokban (33%), különösen Budapesten (22%). Ennek oka, hogy még mindig szívesebben tartanak az emberek inkább kertes házban kutyát. Mindemellett a megfelelő kutya kiválasztásával, és megfelelő gondoskodással egy lakásban tartott eb is teljes életet élhet, tehát nem a kertben tartás a legmeghatározóbb szempont kedvencünk számára, hanem például saját életkorunk, életmódunk és mindennapi szokásaink, amelyek jelentős kihatással vannak a háziállat életére és jóllétére. Érdekesség, hogy a diplomások (26%) és a legnagyobb jövedelműek (32%) tulajdonában az átlagosnál ritkábban, míg a középkorúak körében pedig gyakrabban van kutya (43%). Ugyanakkor a menhelyi örökbefogadás az emberek ötödénél népszerű, különösen a 18-29 év közöttiek, a diplomások és a budapestiek körében, illetve azoknál, akiknek nincs kutyájuk.

Nem elég az úti lapu a szőrösnek
A statisztikák szerint csak Európában 7,5 millióval nőtt a kisállatként tartott macskák és kutyák száma az utóbbi három évben. A folyamatosan növekvő szám miatt érdemes közelebbről is megvizsgálni a kisállatszállításhoz előírt szabályokat, hiszen a gazdiknak biztonsági okokból számtalan előírást követniük kell: a légi szállítás papírmunkával, állatorvosi kontrollal és kötelező oltással is jár.

A fenti számok tükrében látszik, hogy sok a kutya a magyar háztartásokban, de vajon jó dolguk van a magyar négylábúaknak? Mennyire vagyunk felelős kutyatartók? A pénzügyi intézmény januári, kutyás tematikájú felmérése korábban arról számolt be, hogy a magyarok elsősorban azt várják el egy felelős kutyatartótól, hogy a gazdi családtagként tekintsen a kutyára (87%) és odafigyeljen a négylábú fajtájának megfelelő egészségügyi és lelki szükségleteire is. Emellett a napi szintű foglalkozás (84%) és a megfelelő táplálás (72%) szintén jelentős tényezőként szerepeltek az emberek szempontjai között.

- Bár sokan várják el egy gazdától, hogy felelősséggel gondoskodjon a kutyájáról, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a magyar társadalomnak még van hova fejlődnie a nyugati, de még a fejlődő közép-európai országokhoz képest is. Fontos lenne megtanítanunk, hogy a kutya is egy élőlény - egyedi szükségletekkel, igényekkel -, akivel foglalkoznunk kell, akire időt kell szánnunk. A kutyák többsége genetikailag munkakutya, tehát igényli, hogy foglalkozzanak vele, fárasszák le.

Kép: pixabay

A legtöbb problémás kutya viselkedése (túlzottan és gyakran ugat, ugrál, odakap, szökik), pontosan ebből adódik, és ez a leggyakoribb ok, ami miatt megválnak tőle. Holott kisebb belefektetett munkával könnyen lehetne a helyzetet orvosolni - mondta el Wieden Krisztina, a Hangya Közösség képviselője, állatvédő.

A kutatás megrendelője, az egyik legismertebb pénügyi intézmény ősztől Kutyaszemmel néven egy átfogó, a kutyák jóllétét célzó szemléletformáló és edukációs programmal kívánja támogatni a felelős kutyatartás ügyét, és olyan társadalmi felelősségvállalási programot indít, mely egyaránt támogatja a gazdás és a menhelyen élő kutyákat.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.