Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bizánci dallamok a Bazilikában

15 éves a Magyar Örökség és Budapest Márka díjjal kitüntetett Szent Efrém Férfikar. A Liszt-díjas Bubnó Tamás által 2002-ben alapított kórus missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását. Fő céljuk, a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése mellett az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatása és a magyar férfikari hagyomány - Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti - ápolása.

15 éves a Magyar Örökség és Budapest Márka díjjal kitüntetett Szent Efrém Férfikar. A Liszt-díjas Bubnó Tamás által 2002-ben alapított kórus missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását. Fő céljuk, a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése mellett az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatása és a magyar férfikari hagyomány - Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti - ápolása. Énekeltek többek között a King's Singers-szel, Sebestyén Mártával, az Anna and the Barbies-zal, Presser Gáborral, a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Moszkvai Pátriarkátus Kórusával és Lalla Salma marokkói hercegnő jelenlétében egyaránt. Születésnapi koncertjüket az ortodox karácsony napján, 2017. január 7-én a Szent István Bazilikában tartják, ahol Sipos Mihállyal, a Muzsikás együttes primáriusával együtt lépnek majd fel.

Szent Efrém Férfikar, 2015, Kép: sajtóanyag

A Szent Efrém Férfikar 2002-ben alakult meg, s az utóbbi években Magyarország egyik legnépszerűbb vokális együttesévé vált. Az együttes tagjai kivételes hangi adottságokkal és zenei képzettséggel rendelkező énekesek. A férfikar névadójáról, Szír Szent Efrémről (306-373) – akit már kortársai a Szentlélek hárfája megtisztelő címmel illettek – feljegyezték, hogy énekei, himnuszai sok embert vezettek vissza az „igaz útra”. A Szent Efrém Férfikar fő célja a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése, a bizánci zene szépségének és misztériumának megismertetése elsősorban a magyar, valamint az európai közönséggel. A kórus gyakori fellépője Európa legfontosabb zenei központjainak és fesztiváljainak, rendszeres résztvevője a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak. Többször adtak már koncertet Marokkóban, Abu-Dzabiban, Oroszországban és a szomszédos határon túli, magyar lakta településeken egyaránt.

Bubnó Tamás, Kép: sajtóanyag

A Férfikar 2012-ben Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjat kapott a ruszin nemzetiségi kultúra ápolásáért, majd 2014-ben Magyar Örökség díjat vehetett át. Ugyanebben az évben Budapest Főváros Közgyűlése kimagasló kulturális és művészi tevékenységéért Budapest Márka díjat adományozott a Szent Efrém Férfikarnak. Az együttesnek kilenc CD-felvétele jelent meg, amelyek közül a Byzantine mosaics című albumot 2010-ben Supersonic-díjjal jutalmazták Luxemburgban.

A Szent Efrém Férfikar alapítója, a Liszt-díjas Bubnó Tamás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Homrogdról származik. Az ottani görögkatolikus pap fiaként ismerte meg a görögkatolikusok, a ruszinok népszokásait és az ortodox egyházi zenét. 1984-ben Mezei Jánossal megalapította a Budapesti Énekes Iskolát,

Richard missziója
Külföldre ment egy magyar orvos, Dr. Hardi Richárd. De nem Angliába vagy Németországba a jobb és biztonságosabb jövőért, életért, hanem Kongóba. Álma, hogy adományokból létre hozzon egy szemészeti központot. Szervez, épít, és közben műt, mert aki a dzsungelben nem lát, az nem lesz hosszú életű…

ami a schola cantorum, avagy katedrális iskola néven ismert, legősibb európai oktatási szisztéma és iskolatípus magyarországi megvalósítása Bubnó 2002-ben alapította meg a Szent Efrém Férfikart, melynek nemcsak kórusvezetője, de zeneszerzőként is több művet írt a Férfikar számára.

A tizenötéves születésnapját ünneplő Szent Efrém Férfikar hatodik Orientale lumen sorozatát rendezi meg 2017-ben a budapesti Szent István Bazilikában. A sorozat első, ünnepi koncertjén, az ortodox karácsony alkalmából 2017. január 7-én, szombaton 20.00 órakor az együttes széles repertoárjának legjavából énekelnek a férfikar jelenlegi és régebbi tagjai. A mediterráneum, a szláv világ és a Kárpát-medence karácsonyi tradíciójából összeállított programot Sipos Mihálynak, a Muzsikás együttes primáriusának hegedűszólói ékesítik. A korábbi tagság jelenléte okán a műsor egyes részeiben 35 tagú férfikarrá bővül a Szent Efrém, s a hagyományos kántálásba az egész közönséget bevonják.

 

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.