Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bravúros magyar produkció New Yorkban

Különleges programmal készült a Magyar Állami Operaház a New York -i High Note Hungary Festival november 4 – i gálaestjére. Az Almási-Tóth András rendező, valamint Popa Gergely zenei igazgató által színpadra állított műsorban a cirkuszművészet jeles fiatal magyar képviselői is közreműködtek: Vellai Krisztina levegőakrobata, valamint Kodák Anna és Zsilák Olivér.

 

Vellai Krisztina levegőakrobata Balog József Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel közösen állt színpadra, élő zenei kísérettel mutatta be lélegzetelállító tissue számát.

Boldog szülinapot, Met!
Gounod Faustjával nyitották meg 135 évvel ezelőtt a New Yorki Metropolitent. Az operaház a világ egyik legnagyobb és legismertebb komolyzenei központja. Szenzációs karmesterek, énekesek – köztük magyarok – adják egymásnak a kilincset!

A zongora lágysága remekül illik a levegőben forgó, lengő trükkökhöz, szenzációs előadást láthatott a közönség.

Kopdák Anna és Zsilák Olivér, Kép: sajtóanyag

Kodák Anna és Zsilák Olivér Éva almája című közös, 45 perces produkciójuk rendkívül impozáns volt, miközben a Magyar Állami Operaház két művésze eléneklte az A csitári hegyek alatt című csodaszép népdalt.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.