Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csak kenje magára, csodát tesz!

Mindenki vágyik egy kis kényeztetésre, de keveseknek adatik meg, hogy hetente kifizessenek egy szalonban egy kúrát. Nekik szólnak tippjeink, melyekkel olcsón felfrissülhetnek testileg-lelkileg.

Ha régen voltunk már kozmetikusnál, és a felső, elhalt hámréteget szeretnénk eltávolítani, nem kell drága krémeket vennünk. Keverjünk össze búzadarát joghurttal, és ezzel dörzsöljük át az arcunkat. Utána bő vízzel mossuk le, és kenjük be a szokott arckrémünkkel. Ugyanezt a hatást érhetjük el, ha darált mandulát keverünk a joghurtba.

Egész testre alkalmazva ezt durva tengeri sóval és olívaolajjal végezzük el. Egy meleg fürdő után körkörös mozdulatokkal dörzsöljük a testünkre, majd alaposan öblítsük le.

Igazán különleges, ha a joghurtot frissen összetört vörös rózsaszirommal keverjük össze. Adjunk hozzá még egy kis babahintőport is, és kenjük az arcunkra. Ügyeljünk, hogy a szembe ne kerüljön, mert eléggé csíp. A bőrt is irritálhatja egy kicsit, de pontosan ez a dolga, a rózsa ugyanis tisztít, lágyít és megújítja a bőrt. A hintőporból az ásványi anyagokat értékesíti, és a fölösleges zsírt is felszívja.

A méz jótékony hatásáról sokat hallottunk már, úgyhogy ha érzékeny a bőrünk, azonnal vegyük elő. A joghurtot keverjük össze a mézzel, és adjunk hozzá zabpelyhet. Utóbbinak lágyító, nyugtató hatása van, a méz pedig védőréteget képez, így segíti hatni az anyagokat.

Mélytisztításra a zöldségeket kell segítségül hívnunk. Ennél a pakolásnál is a joghurt az alap, amibe bele kell turmixolnunk egy kis sárgarépát, őszibarackot és uborkát. Ennek a masszának tíz percig kell hatnia, így megszüntetheti a gyulladásokat, frissít, hidratál, és lágyít.

Ha a szem alatti karikákkal, duzzanatokkal küzdünk, fagyasszunk le egy kis petrezselymet, majd vágjuk apróra, és ezt rakjuk a szem alá. Csupán néhány percig kell hatnia, ezalatt a hideg leviszi a duzzadást, a zöldség pedig kisimítja a bőrt.

A filmekben annyit látott uborkapakolásnak pórusösszehúzó hatása van, de zsírtalanít és nyugtat is, úgyhogy egy kád vízben fekve nyugodtan tegyük az arcunkra.

Aki a ráncokkal harcol, az a zöldborsót vegye ki a fagyasztóból. Törje pépesre, és tegye közvetlenül a ráncokra. Néhány perc alatt csodát művel!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.