Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csak semmi szex az első randin!

Hányszor mondta el anyánk, hogy az első randin semmi szex? Bár ő az erkölcseinkre vigyázott (volna), nem is tudta, milyen jó tanács ez akkor is, ha tartós kapcsolatot keresünk. A legfrissebb kutatások szerint jobb a pasiknak (is), ha várnak.

Matematikusok egy csoportja vettette bele magát a szerelmi ügyekbe, írja az msn.de. És bár az érzelmeknek elvileg nem sok köze van a tudományhoz, azért osztottak-szoroztak, és olyan eredményre jutottak, amit eddig is tudtunk, igaz, képletekkel nem bizonyítottuk.

Tehát: a nők hamarabb találnak komoly kapcsolatot, ha nem bújnak ágyba az első randin. A végeredmény szerint ugyanis a „jó" férfiak hajlandóak várni, a „rosszak" viszont nem, márpedig ki akarna magának egy gonosz pasast, ha a második randira nem jön vissza, menjen isten hírével.

A tudományos magyarázat pedig rendkívül egyszerű, és igazából semmi köze nincs a matematikához: a nők érzelmi okokból hosszasabban szeretnek beszélgetni, így szeretnék megismerni a másikat. Közben pedig megóvják magukat attól, hogy a nem megfelelő férfitól essenek teherbe. Ha a pasi hajlandó kivárni, amíg a nő „megadja" magát, nyilván a „jók" közé tartozik, nincs mitől tartani, nem rejteget semmit, akár gyereket is lehet szülni neki.

Az a hím azonban, aki azonnal elhúzza a csíkot, ha nem kapja meg, amit akar, biztosan a „rosszak" táborába tartozik, mielőbb ajtón belülre akar kerülni, hogy hibás génjeit örökíthesse. Ilyen pedig nem kell egy nőnek sem.

Tehát aki harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolatra vágyik, az mutasson önmegtartóztatást, és legalább az első randin mondjon nemet. Persze ha csak egy kis élvezetre vágyik, megteszi a hibás pasi is, csak akkor az örökítőanyaga maradjon az óvszerben.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.