Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Dúl a szerelem Tiszaalpáron

Párzó kék vércséket fotózott le az MTI munkatársa, Kovács Attila a Bács-Kiskun megyei település határában. E szárnyasok térségünk egyetlen telepesen fészkelő ragadozómadarai. Mint az összes többi sólyomféle, a kék vércse sem épít fészket. Telepei ezért csak a vetésivarjú-kolóniákban tudnak kialakulni - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán.     

A magyarországi vetésivarjú-állomány az utóbbi évtizedben a túlhajszolt gyérítés eredményeként drasztikusan lecsökkent.

Párzó kékvércsék Tiszaalpár határában, Kép: MTI, Kovács Attila

2000-re e szárnyasállomány annyira megfogyatkozott, hogy az súlyosan veszélyezteti a kékvércse-populáció fennmaradását is. Nálunk napjainkban a kék vércsék már csak egyharmada fészkel telepesen, a többi egyesével, elsősorban dolmányosvarjú- és szarkafészkekben költ.

A telepen fészkelő párok költési sikeressége lényegesen nagyobb, mint a telepen kívülieké. A legelő állatállomány hiánya miatt sok helyen veszélybe kerültek a legfontosabb táplálkozóterületek is, mivel az elgyomosodó legelőkön a vércsék nem tudnak megfelelő mennyiségű sáskát zsákmányolni. A fészkelőtelepek közelében a nem szigetelt elektromos tartóoszlopok sok madár pusztulását okozzák. A védelmi terv intézkedéseket fogalmaz meg a kék vércse hazai állományának és különösen kolóniáinak védelme érdekében, amely Magyarországnak kiemelkedő feladata, mivel a faj európai állományának jelentős része nálunk él. A legfontosabb teendők a következők: a vetési varjak telepeinek megőrzése, az elektromos tartóoszlopok szigetelése, az alföldi facsoportok fenntartása és újak telepítése, a telepek közelében lévő legelők megőrzése, mesterséges fészektelepek kialakítása - fogalmazta meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán.

Izgis tükörkép-támadások
A költési időszakban a saját tükörképük látványa miatt ablakokra, autókra támadó madarak sérülése, pusztulása évek óta probléma a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint. Hogyan védhetjük meg őket, és ezzel együtt kocsijainkat, ablakainkat?

2001-ben a hazai fészkelőállományt 600-700 párra becsülték. Magyarországon fokozottan védett madár a kék vércse, természetvédelmi értéke 500 000 forint. További, rendkívül érdekes dolgokat tudhatsz meg a kék vércsékről az egyesület oldaláról! Érdemes böngészni, és ha kedved van, adód 1 %-t add nekik!!!


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.