Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy gyógyíthatatlan, alattomos betegség!

Magyarországon ma körülbelül húszezren szenvednek a tüneteitől. Leginkább a 65 évnél idősebbeket támadja meg, de arra is van példa, hogy egészen fiatalok életét keseríti meg. A Parkinson-kór egyelőre gyógyíthatatlan, de gyógyszerrel és műtéttel már javítható a betegek állapota.

A Parkinson-kór nevét mindenki ismeri, hiszen olyan hírességek szenvedtek ettől a betegségtől, mint II. János Pál pápa, Ronald Reagan vagy Mohammed Ali. Ám valódi természetéről alig tudunk valamit, pedig a Pakinson Magyarországon is komoly problémát jelent több ezer ember számára.

Ennek a degeneratív, vagyis leépüléssel járó, mozgászavarokat okozó idegrendszeri megbetegedésnek az első tünetei a végtagok mozgásában jelentkeznek, előbb csak kis mértékben, majd a páciensen egyre jobban elhatalmasodik a kór. Lelassul a mozgása, a gondolkodása, a beszéde, hajlamos a monoton, halk beszédre, a csoszogásra. Az arcon is változások következnek be, az izmok ugyanis nem úgy működnek, mint előtte, így az illető mimikátlanná válik.

Ám talán a legtipikusabb tünet a kéz, a fej és a láb remegése, amely nyugalmi állapotban lép fel, mozgásra enyhül. Az izmok merevsége és a reszketés miatt a finom mozgások óriási nehézséget okoznak, és egy idő után pár betű leírása vagy egy cipzár felhúzása is lehetetlenné válik. Sajnos nem csak a végtagokat mozgató izmok válnak merevvé, hanem azok is, amelyek a belekben a tápanyagok továbbítását végzik, így a parkinsonos betegek emésztése is jóval lassabbá válik.

De mi is okozza ezeket a tüneteket? A Parkinson-kór az agy egyes területein idegsejtelfajulást okoz, amely során a sejtek közötti ingerületátvitelt segítő vegyületek, mint például a dopamin vagy az acetilkolin szintje csökken. Ám ennél pontosabban nem tudják meghatározni a szakértők, hogy pontosan mi is tesz hajlamossá egyeseket a betegségre, így a kór kezelése is rendkívül összetett feladat.

Az első és legfontosabb lépés a lecsökkent dopaminszint emelése az agyban, ezt gyógyszeres kezeléssel érik el, és hatásos is a kúra pár évig, azonban bizonyos idő elteltével már hatástalanná válnak a tabletták. Ma már műtéti úton is enyhítik a Parkinson-kóros betegek kellemetlenségeit: egy agyi pészmékert ültetnek be, amely ingerli azokat a területeket, amelyek a tüneteket okozzák.  


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.