Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy igazi díva emlékére

Folyton éhezett: ételre, életre, szerelemre – Psota Irén nemcsak a színpadon, hanem az életben is igazi tragika volt. A február 25-én elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőről, a Nemzet Színészéről egykori szerelmei mesélnek majd az RTL Klub XXI. század című műsorának március 1-jei adásában.

Psota Irén 2007-ben, Kép: Wikimedia

- Egyszer csak beállított egy lány. Nem volt szép, de megállt a levegő, amikor megjelent. Gyönyörű dióbarna szemei voltak, hatalmasak, vékony, kevés hajacskája volt, magas homloka – Psota Irén első szerelmét, Seregi László táncművészt már az első alkalommal lenyűgözte a színésznő kisugárzása.

- Az ideges alkatú, karcsú lányt gyerekkora óta szörnyű éhség gyötörte, nem tudott betelni az étellel. Irén hóna alatt mindig volt egy fél cipó vagy valami, hogy legyen mit enni – idézi fel a múltat az RTL Klub XXI. század című műsorának kedd esti adásában Makk Károly filmrendező, Psota Irén egykori párja.A színésznő szenvedélyesen tudott szeretni, éppen ezért lepte meg barátait, ismerőseit, amikor váratlanul hozzáment egy dramaturg fiúhoz, aki iránt állítólag nem érzett semmit.Pár hónapja volt férjnél, amikor összetalálkozott egy belsőépítésszel, Molnár Józseffel. A férfi a tenyerén hordozta Psota Irént, hamar egybe is keltek. Ruhát, cipőt tervezett Irénnek, etette a csillapíthatatlan étvágyú asszonyt. Sanzonokat vásárolt egyenesen a szerzőktől, hogy legyen mit énekelnie a színésznőnek. Csodálatos sétáik voltak, őrült éjszakáik, és ha valamiért külön kellett lenniük, hát rohantak egymáshoz, amint tudtak. A boldogságuknak azonban József kétes ügyletei vettek véget: a férfit 10-15 évnyi börtönbüntetésre ítélték.Irén egyedül maradt, és amit tudott, mindent megtett a férfiért, látogatta, csomagot küldött neki. Egy év múlva azonban megismerkedett Ungvári Tamás műfordítóval, aki rövid időn belül a harmadik férje lett.
Figyelem!
Az RTL vetíti a hazai televíziók közül először az Oscar-díjas Saul fiát. Erről itt olvashatsz!

- Én csak egy pótférjként szerepeltem. Minden nyilatkozatában és könyvében különben mondja is, hogy nekem tulajdonképpen egy férjem volt  – emlékszik vissza a XXI. század riportjában Ungvári Tamás. Ennek ellenére ezt volt Psota Irén leghosszabb házassága: 12 évig éltek együtt. A féltékenység, a pénzügyi gondok és a munka azonban megrontotta házasságukat, Tamás újra nősült, Psota Irén egyedül maradt.

- Az úr, akit magánynak hívnak, néhány éve megkérte a kezem, és nem akarja elereszteni – mondta Psota Irén a kilencvenes évek elején, amikor pályájának legnagyobb szerepei és élete legnagyobb szerelmei már mögötte voltak. Psota Irént 2016. február 25-én, 86 éves korában érte utol a halál.

A felejthetetlen színésznő életéről szóló riportot március 1-jén este, az RTL Klub XXI. század című műsorában láthatják a nézők.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.