Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy titokzatos, borzalmas népbetegség! Vigyázzon vele!

Hallott már a PCO szindrómáról (policisztás ovárium szindróma), vagy más néven a Stein-Leventhal betegségről? Nem csoda, ha nem, mert ugyan viszonylag gyakori problémáról van szó, a nők nagy része mégsem tudja, pontosan mit is okoz ez a kór.

A PCO szindróma egy sajátos tünetegyüttes, petefészekciszták és hormonális problémák együttes megjelenése, amelynek nagyon súlyos következményei lehetnek: hajlamosít a meddőségre, a rákra, szívbetegségekre és diabéteszre is. A nők körülbelül 5-10 %-át érinti, ennek ellenére mégis egy alig ismert népbetegség.

A PCO tünetei sokfélék, ám a következők fordulnak elő a leggyakrabban. A legfontosabb jel, amely miatt egyáltalán felvetődhet a betegség gyanúja, az a petefészekciszta, pontosabban tömegesen növekvő ciszták, amelyek mellett a petefészek is megnövekszik bizonyos esetekben.

Ehhez a tünethez hormonproblémák is járulnak, a PCO-ban szenvedő nők szervezetében magasabb a tesztoszteronszint, mint a normális lenne, ezért jellemző külső jel a szőrösödés, a pattanásos bőr, valamint egyes esetekben a hajhullás.

De talán az első, könnyen észrevehető jel a vérzés elmaradása, rendszertelensége, hiszen ha a hormonrendszerrel baj van, a menstruációs ciklussal is az lesz. Mindezek mellett megjelenthet magas vérnyomás, súlyproblémák, valamint vércukorszint-rendellenesség.

Hogy pontosan mi is a betegség oka, az máig sem egyértelmű, de mindenképpen szerepe van benne az inzulinrezisztenciának. Ha valakinél policisztás ovárium szindrómát diagnosztizálnak, akkor több lehetséges gyógymód áll rendelkezésére, az orvosa a lehetséges ok ismeretében választja ki a gyógyszeres kezelést.

"Ez egy alattomos, borzalmas betegség, mert azt veszi el tőled, amit a legjobban szeretnél, a terhességet" - mondja Éva, aki már évek óta babát szeretne, a PCO miatt mégsem sikerül neki és férjének. Igaza van, a PCO-s betegek nagy része küzd meddőségi problémákkal, ám a helyzet nem reménytelen - állítják a szakemberek.

A lapunkban megjelent egészségügyi cikkek tájékoztató jellegűek, azok nem helyettesítik a szakorvossal való konzultációt.

Forrás: http://www.womenshealth.gov/faq/pcos.htm


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.