Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon találó és érdekes történetet hordoz magában. Így lett a gondoskodás és a biztonság szimbóluma.

Hódító út az összes újszülöttig

Ez a fekvőfelület régóta nagy népszerűségnek örvend, és szinte mindegyik babatermékekkel foglalkozó üzletben kapható. A Mamilla bababolt babakelengye listáján a sok hasznos ötlet mellett például erre is találhatunk jó tippeket. De nézzük csak, hogy honnan kapta a nevét az említett kosár.

Talán sokakat nem lep meg, hogy a történet eredete a Bibliából származik. Méghozzá Mózes életéből. A legenda szerint az egyiptomi fáraó parancsára a fiú csecsemőket el kellett pusztítani. A kisbaba édesanyja viszont meg akarta védeni gyermekét, ezért egy fűzfából készült kosarat font a számára. A Nílus pedig elvezette a fáraó hitvesének védelmező kezei közé. Így a kicsi megmenekült és hatalmas sors várt rá. 

Ez a név tehát a biztonságot és a védelmet jelképezi, hiszen így élhette túl a kicsi Mózes is a veszélyt. Ezzel válhatott olyan hatalmas emberré, akire még ennyi év elteltével is emlékezünk. 

Mit lehet tudni erről a kiegészítőről?

A mózes olyan, mint egy aprócska méretű kiságy. Annyi különbséggel, hogy ez biztonságosan tud ringatózni vagy kerekeken gurulni, illetve jóval kisebb méretű. Kivihetjük benne levegőzni a babát, miközben nyugodtan pihenhet. 

Mózes édesanyja még vesszőből készítte a kosarat, a mostani modellek nagyrészt strapabíró textilből készülnek. Emellett pedig számos előnnyel rendelkeznek, íme néhány érv mellettük:

  • Rugalmas használat

Könnyen rögzíthetők a babakocsi vázához, így a kisbabát egyszerűen szállíthatjuk az utazások során.

  • Kényelem és biztonság

Ezek a mózeskosarak általában párnázott béléssel és ergonomikus kialakítással rendelkeznek, így kényelmes és biztonságos alvóhelyet biztosítanak.

  • Praktikusság

A babakocsira rögzíthető mózeskosarak könnyen kezelhetők, így ideálisak azok számára, akik gyakran utaznak vagy kirándulnak a kisbabával.

  • Stílusos megjelenés 

A modern mózeskosarak általában stílusos és divatos megjelenéssel rendelkeznek, így nemcsak praktikusak, hanem esztétikailag is vonzó kiegészítők.

Vajon megéri a befektetés?

Amikor a család a babakocsi vásárlását fontolgatja, néha felmerül, hogy kimarad ez a hasznos eszköz a készletből. Viszont érdemes tudni, hogy az első időkben ez a legkényelmesebb az újszülöttek számára. 

Sokszor hallani az a tévhitet, hogy hamar kinövik a kosarat a kisbabák. De az az igazság, hogy ezek többnyire elég nagy méretűek. A kicsi így előbb tanul meg felkapaszkodni, mint ahogy kinőhetné. Így ezután kerülnek át a kicsik az övvel rögzített részekbe.

Addig viszont még rengetegszer hálát adhatunk a mózeskosár létezéséért. Hiszen sok babát csak ezzel sikerül napközben elaltatni. Szóval könnyen válhat a legjobb barátunkká az első hónapokban.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.