Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Erotika 416 oldalon

Szinte lehetetlen dologra vállalkoztak az Erotika képes története című kötet szerzői - rendszerezni kívánták az elmúlt kétezer év művészi erotikus alkotásait. A könyvben nem csupán szöveg, de képek is találhatók - jobb, mint egy Playboy.

Persze, ez csak poén, nem szeretnénk a kötet értékét kisebbíteni, hiszen nagy gyűjtésről van szó, még ha műveltségünk nem is elég hozzá, hogy megállapítsuk, megbízhatók-e a foráások, pontosak-e az utalások.

A könyv minden kétséget kizáóan érdekes, nem (pontosabban nem elsősorban) időrendben halad, hanem „témakörök" szerint, így megismerhetjük a vágy pillanatait, a kifinomult szenvedélyt, a tiltott gyümölcsöt is. Mindezeket azonban a görögöktől, a 18. századból, és természetesen korunkból is.

Érdemes elolvasni a kötete, hiszen megtudhatjuk, melyik korban mit tartottak, gondoltak az erotikáról, hogyan viselkedtek egymással a nők és férfiak (nők és nők, férfiak és férfiak). Az azonban már az első belelapozás során is kiderül, hogy a szex mindig is érdekelte az embereket, mozgatta a fantáziájukat. És akkor is ábrázolták és terjesztették az erotikát, amikor még nem kacsingattak pucér csajok az újságosbódék oldaláról.


Charlotte Hill - William Wallace: Az erotika képes története

A szexualitás ábrázolása kétezer év művészetében

Alexandra Kiadó 

ára: 3.999,- Ft

E páratlan gyűjtemény az emberi szexualitás különböző - sokszor meglepően merész - irodalmi és képzőművészeti ábrázolásait mutatja be az antikvitástól napjainkig. A számtalan szövegrészletet - többek közt Boccaccio, Casanova, Oscar Wild és Henry Miller műveit - több mint 400 kép illusztrálja: festmények, rajzok, fotók és szobrok a világ minden tájáról.

A kötet szemelvényei leplezetlenül dicsőítik a szexualitást. Bizonyára mindkét nem képviselőit egyformán szórakoztatják és elgondolkodtatják e hajdan tiltott irodalmi művek és képzőművészeti alkotások, melyeket a legkülönbözőbb kultúrákból, két és fél évezred terméséből válogattunk össze. Az erotikus művészet legfőbb jellemzője az életigenlés - mindenekelőtt ezt hangsúlyozza ez a könyv is.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.