Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Európa felé is közeleg a vízhiány!

Minden tizenötödik másodpercben meghal egy gyerek a világon a tiszta víz hiánya miatt. Az adat megdöbbentő, de igaz: az ENSZ Gyermekvédelmi Alapja szerint mintegy 400 millió gyermek nem jut elegendő vízhez. Tiszta, finom, édes - úgy látszik, lassan a víz válik a Föld legnagyobb kincsévé.

Eddig is voltak olyan területei a világnak, amelyet fizikai vízhiány fenyegetett, ahol az emberek akár órákat gyalogoltak egy-egy kútig, ám most már Európát is fenyegeti a hiány. A Reuters brit hírügynökség ugyanis pár hónapja adta hírül, hogy a globális felmelegedés miatt Ausztráliában, Európában, Kínában és Amerika egyes részein is egyre kevesebb víz áll az emberek rendelkezésére.

A Föld hőmérsékletének 2-3 Celsius-fokos emelkedésének következménye a súlyos vízhiány, amely az ENSZ szerint 1,1-3,2 milliárd embert fog érinteni.

A helyzet igencsak paradox: hiszen egyébként az emelkedő tengerszintről, áradásokról, trópusi viharokról hallunk, tehát pont a víz veszélyezteti több csendes-óceáni ország lakosságát és területeit. Ám eközben Ázsiában és Európában egyre gyorsabban tűnnek el a hegységekből a gleccserek, amelyek a folyók táplálói. 1999 és 2001 között a műholdas felvételek szerint a gleccsereket borító jég vastagsága 4400 méteres magasság alatt nyolc-tíz méterrel csökkent. Ez pedig megdöbbentő adat.

Ennek következtében egyes területek akár sivataggá is válhatnak: a legjobban fenyegetett térség a Szaharától délre fekvő rész, a Góbi-sivatag, de Spanyolország 31 százaléka is elsivatagosodhat, Kína pedig egy Portugália nagyságú termőterületet veszíthet így el. Kutatók szerint a világ egyik csodája, a Nagy korallzátony is elpusztulhat, Ausztráliában egyébként is súlyos aszály várható.

Hogy egy hétköznapi ember mit tehet annak érdekében, hogy a folyamat minél inkább lelassuljon? Mi csak kicsiben védhetjük az ivóvízkészleteket, de ez is valami: csak akkor használjunk vizet, ha muszáj, vagyis ne hagyjuk nyitva a csapot fogmosás, borotválkozás közben, vásároljunk víztakarékos mosógépet. Ennyit megtehetünk...


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.