Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Évezredes titok: nem is volt trójai háború?

A trójai mondakör az európai kultúra több ezer éves kincse. A trójai háborúról mindenki hallott már, ha más nem, a trójai faló biztosan mindenkinek eszébe jut, ahogy Homérosz eposzai is. Ám az utóbbi években felvetődött a gyanú: lehet, hogy nem is történt meg az Iliászban megénekelt harc?

Trója romjainak feltételezett helyén Heinrich Schliemann régész kezdte meg az ásatásokat, és csakhamar olyan rétegekre talált, melyeket kora alapján a homéroszi Trójával azonosítottak. Ezek a rétegek megerősített településeket mutatnak, ami arra utal, hogy az ott lakók állandó fenyegetettségben éltek a város földrajzi elhelyezkedése miatt. Trója ugyanis tökéletes célpontja volt a kereskedelemnek, ám ennek következtében a rablóhadjáratoknak is.

De vajon mikor is pusztult el a virágzó kereskedőváros? A trójai háborút a késő bronzkorra datálják, ugyanis Homérosz szerint a mükénéiek rombolták le a települést, és a tárgyi leletekből valóban az derül ki, hogy valamilyen kapcsolat fenn állt a két nép között. Ám az kérdés, hogy Homérosz hogyan rendelkezhetett olyan részletes, aprólékos tudással a harcról, amelyet nem élt át személyesen, amelyről csak szájhagyomány útján terjedt információ. Ezeket a beszámolókat pedig rendszerint hozzáigazították a hallgatóság igényeihez.

Sokáig a homéroszi mű hitelessége kulcsaként kezelték azt a tényt, hogy a mükénei lineáris B-táblákon több olyan név is előfordul, amely előfordul Homérosz eposzaiban is. Ma azonban már tudjuk, hogy sok ezek közül a görög világ egyes részein tisztelt ősi isteneket jelölt. Így például Helené, a trójai háborút kiváltó csodálatos szépségű nő faistennő volt a rodoszi kultúrában.

Számos eposzi jelenet olyan történetekből ered, amely nem kapcsolódik Trójához, hanem bejárta az egész hellén világot, vagy pedig Homérosz idejében történt. Sok kutató mindezek miatt nem tartja valószínűleg, hogy az Iliász kalauzként szolgálhat e régi háborúhoz. Moses Finley, az Odüsszeusz világa című könyv szerzője szerint azok, akik azt állítják, hogy Trója egy háború során pusztult el, semmiféle valós bizonyítékot nem tudnak felhozni. A kérdés még mindig nyitott, a válasz lehet, hogy ott lapul valamelyik mai görög város alatt.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.