Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Ezt most megérdemelte a népszerű énekesnő...!"

A Komédium Színház "Pop-Rocktörténeti kiállítás" sorozata keretében nyílik kedden Koncz Zsuzsa életművét bemutató kiállítás Valahol egy lány címmel.

Május 31-ig fotókat, plakátokat, fellépőruhákat, lemezborítókat és egyéb relikviákat tekinthetnek meg az érdeklődők. A szervezést az Illés Klub vállalta magára. A klub vezetője elmondta: az ötlet akkor vetődött fel, amikor Koncz Zsuzsa márciusban megkapta a Kossuth-díjat.

A klub végezte a kivitelezést az Illés-együttest és Bródy Jánost bemutató kiállítások tapasztalata alapján. Koncz Zsuzsa elmondta: a rajongói kör, legalábbis annak egy része adta össze a kiállításra azt, amit az évek, évtizedek során gyűjtött róla.

Ehhez nem sokat kellett adnia, kértek tőle egy-két dolgot, azt szívesen a szervezők rendelkezésére bocsátotta.

A színház nemcsak a helységet bocsátotta a kiállítás rendelkezésére, hanem a rendezést, a meghívókat is magára vállalta a rajongói körrel, az Illés klubosokkal, és barátaimmal együtt - mondta.

Az énekesnő elmondta: idejét a pihenés mellett háttérmunkák töltik ki. Szeretne tető alá hozni egy újabb stúdiólemezt az év második felére, legkésőbb az év végére. Határidőt nem tud vállalni, ezért inkább úgy fogalmaz: álmaiban szerepel ez a lemez.

 A kiállítást Érdi Sándor televíziós újságíró nyitja meg.

(MTI)


6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.