Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Fenegyerekek kontra lázadók

A csapatdöntőbe jutás volt a tét a Kicsi Óriások vasárnapi adásában, amelyben ezúttal még a csapatkapitányok is versenybe szálltak az extra-pontokért. Szoros küzdelmet követően végül Kovácsovics Fruzsinak és csapatának, a Kisördögöknek kellett búcsúznia egy időre a Kicsi Óriások színpadától. A következő vasárnap a Fenegyerekek és a Lázadók között dől majd el, ki nyeri a Kicsi Óriások csapatversenyét.

Csoportkép, Kép: RTL

Teljes erőbedobással készültek a Kicsi Óriások Akadémiáján a gyerekek és a csapatkapitányok, hiszen most vasárnap már a csapatdöntőbe jutás volt a tét. Mindenki szerette volna egészen új oldalát megmutatni a zsűrinek, minél több pontot szerezve ezzel csapatának.

Kép: RTL

Dorina és Ricsi, a Fenegyerekek táncosai profizmusuk mellett ezúttal érzelmeiket is kimutatták a robotos koreográfiában, míg Petra, a Lázadók csapatának tagja először énekelt magyarul a Kicsi Óriások színpadán. Nagy feladatot vállalt Viki és Olivér, a Kisördögök táncospárja, akiknek egy hét alatt kellett elsajátítaniuk egy olyan stílust, a swinget, amelyről korábban Olivér például még csak nem is hallott.

Most vasárnap nemcsak a gyerekek, hanem a csapatkapitányaik is beszálltak a pontgyűjtésbe egy-egy extra-produkcióval: Kovácsovics Fruzsi Petivel (Kisördögök), míg Oláh Gergő Larával (Fenegyerekek) énekelt duettet, Kiss Ramóna pedig Eszterrel (Lázadók) táncolt. Az ovisok pedig egy kvíz-játék keretében mutatták meg talpraesettségüket és humorérzéküket.

Kép: RTL

Ugyancsak extra-produkciók keretében állt színpadra a Kicsi Óriások énekeseivel Palya Bea, míg az X-Faktor egykori felfedezettjei, a ByTheWay együttes a Fenegyerekek, a Kisördögök és a Lázadók táncospárjaival lépett fel.Ezek után a Földes Eszter, Geszti Péter és Spáh Dávid alkotta zsűrin nagy volt a nyomás, hogy kiknek ítéli oda az extra-pontokat. Végül úgy döntöttek, hogy az énekes kategóriában az extra-pontot Petinek (Kisördögök), az ovisok közül Vikinek (Fenegyerekek), a táncosok közül Esztinek és Zsoltinak (Lázadók) ítélik oda. A csapatkapitányok közül pedig Oláh Gergő zsebelhette be az extra-pontot a Larával előadott duettjéért cserébe.

Így tehát Kovácsovics Fruzsinak és a Kisördögöknek kellett elbúcsúznia egy időre a Kicsi Óriások színpadától. Jövő hét vasárnap 18.50-től így a Fenegyerek és a Lázadók között dől majd el, ki nyeri a Kicsi Óriások csapatversenyét. Az október 16-i adásban pedig az összes csapat visszatér majd a Kicsi Óriásokba, és kiderül, kik lesznek az egyes kategóriák – énekesek, táncosok, kis tehetségek – abszolút győztesei.

Hallottad?
Már javában zajlanak a forgatási munkálatai az RTL Klub új sorozatának, A mi kis falunknak. Az eddig elkészült anyagokból pedig már egy rövid hangulatvideót is összeállítottak a készítők. Itt megnézheted!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.