Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Férfi nem kell, gyerek igen

A kapuzárási pánik nem csupán a férfiakra jellemző: a legtöbb egyedülálló nő életében eljön az a pillanat, mikor gyereket, családot szeretne. Ha harminc fölött jár, egyre hangosabban hallja ketyegni azt a bizonyos biológiai órát, ezért kétségbeesetten keresi a párját.

Míg régebben az aggasztotta a nőket, hogy nem találnak társat maguknak, ma inkább attól félnek, hogy nem adatik meg nekik a gyermekáldás csodája. Hiszen annak ellenére, hogy egyre később szülnek, van egy határ, amikor már nem várnak szívesen.

Sokan egyszerűen azért maradnak gyerek nélkül, mert nem találják meg a megfelelő partnert. Ha mégis sikerül valakivel jól működő kapcsolatot kialakítani, először karriert, egzisztenciát szeretnének, ezért a gyerekvállalást eltolják. Ezzel nincs is baj, hiszen manapság már egyáltalán nem meglepő, és társadalmilag is elfogadott, ha egy nő a harmincas évei végén szül. Elméletileg legalábbis így működik.

Csakhogy a harmincas évek elején-közepén elkezd ketyegni a bizonyos óra, a termékenység csökken, a teherbe esésre egyre kisebb lesz az esély. Egyszerre aztán hirtelen sürgős lesz a dolog, és sokan nyílt lapokkal kezdenek játszani - már a kapcsolat elején közlik, mire van szükségük, nehogy túl sok időt pazaroljanak egy férfira, aki nem szeretne családot.

Ez természetesen zavarja a férfiakat, hiszen kinek esik jól, hogy mindjárt az első randin felmérik apai képességeit. Ettől inkább elszaladnak, hiszen nekik nem sürgős, ráérnek. Érdemes inkább megvárni, működik-e egyáltalán a kapcsolat, és utána kideríteni, hasonló jövőt képzelnek-e el. Ha nem, akkor persze tovább kell lépni.

Vagy el kell fogadni egy másféle élet alternatíváját, hiszen nem feltétlenül kell gyereket vállalni. Sokan a munkájukban is megtalálják az örömet és a boldogságot, néhányan tudatosan választják ezt.

Olyan kapcsolatba ugyanis, ami nem boldog, és csak kompromisszumokra épül, nem szabad gyereket szülni. El kell dönteni, hogy csupán az idő szorítása miatt szeretnénk-e gyereket, vagy valóban ez minden vágyunk. Érdemes egy kicsit elfelejteni a témát, úgy az ismerkedés is jobban működik. Pánikba esni semmiképpen nem szabad, hiszen úgy a partnerkeresés sem megy. Boldog egyedülállók azt állítják, sokat kell találkozni a barátokkal, jó hobbit kell találni, ki kell tölteni a szabadidőt, így jobb lesz az élet minősége, és az ember kiegyensúlyozottabb lesz - és könnyebben megtalálja az igazit.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.