Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ha dagadt vagy, kirúgnak

Hihetetlen, de igaz: egy indiai légitársaság tíz légikísérőt bocsátott el testsúlya miatt.

Az Airline Air India először felszólította némileg húsosabb alkalmazottait, hogy fogyjanak le, majd amikor ezt nem teljesítették, földi szolgálatra osztották be őket, írta a Press Trust of India hírügynökség.

A feletteseik azt nyilatkozták, elég időt adtak nekik, hogy elérjék azt a testsúlyt, amivel a repülőgépeken dolgozhatnak, mivel ezt nem teljesítették, máshol kellett dolgozniuk. A légikísérők azonban nem szerettek volna örökké a földön maradni, viszont azt sem tartották tisztességesnek, hogy diétára kényszerítik őket. A társaság ezt a helyzetet úgy oldotta meg, hogy mindannyiukat elbocsátotta.

Az indiai bíróság ráadásul kimondta, hogy a légitársaság jogszerűen járt el, szerintük a túlsúlyos alkalmazottakat más területen vethetik be, ha erre szükség van. A bíró szerint az állami cég csak így tud versenyben maradni, hiszen nagy a konkurencia.

Az ügy most a legfelsőbb bíróságra került, a tíz elbocsátott légikísérő mindenképpen szeretné megvédeni igazát.

A kérdés csupán az, hogy minden utas a vékony stewardesekre bukik-e. Mert ha valakinek a molett nő a zsánere, akár ki is kérheti magának, hogy miért csak cérnavékony nők szolgálnak fel neki. Vagy nem is ez volt a baj, hanem a túlsúly veszélyezteti a biztonságos repülést? Öt dagi légikísérő bizonyára sokat nyom már - tudják, repül a bálna...


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.