Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ha nem öl meg, akkor meggyógyít

A csokoládéról, a kávéról általában azt halljuk, hogy jobb keveset, vagy egyáltalán semmit sem fogyasztani belőle, mert nem túl egészséges. Pedig valójában igenis jót tesznek a szervezetnek. Nézzük azt az öt ételt, ami meglepő, hogy egészséges.

Felejtsék el a spenótot meg a répát, egyenek helyette csokit, zsíros halat, és igyanak teát és kávét. Ezekben az ételekben ugyanis olyan anitoxidánsok vannak, melyek segítenek megőrizni az egészségünket. Az omega-3 zsírsavak a szívproblémák elkerülésében, és a jó hangulat megőrzésében segítenek.

Tea

A tea képes csökkenteni a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, ráadásul néhány kutatás szerint a rák gyógyításában, az Alzheimer-kór kialakulásnak megelőzésében, és a rossz lehelet kiiktatásában is segít. Olyan anitoxidáns van benne, amilyen a vörösborban, a gyümölcsökben és a zöldségekben is van.

Legjobb, ha minél erősebbet fogyasztunk belőle, és minél melegebben. Napi három csésze kifejtheti áldásos hatását, de a cukorral csínján bánjunk, inkább mézzel édesítsünk.

Csokoládé

A csokoládéban is hasonló anyag található, de ne fehéret vagy tejcsokit együnk, hanem étcsokit. Minél nagyobb a kakaótartalma, annál jobban járunk.

Egy-egy kockát vegyünk magunkhoz naponta, ez segít az erek rugalmassá tartásában, de a diabétesz kialakulásának kockázatát is csökkentheti. Túlzásba azért ne essünk, ha túl sokat eszünk belőle, túl sok kalóriát vihetünk be.

Hal

Ami zsíros, az általában nem jó a szervezetnek, de a hal, illetve más tengeri herkentyűk esetében ez nem igaz. A hering, a tonhal, a lazac, a szardínia omega-3 zsírsavat tartalmaz, ami segít karban tartani a vérnyomást, a koleszterinszintet.

Ha hetente veszünk belőle magunkhoz, megőrizhetjük szívünk egészségét. Egyes kutatások szerint a hangulatra is jó hatással van, úgyhogy még a boldogságunkat is köszönhetjük neki. Lehetőleg azért párolva fogyasszuk, a zsírban sütött hal nem annyira tesz jót.

Kávé

Eddig azt hittük, hogy a reggeli kávé csak a felébredésben segít, de egészségmegőrző hatása is van. A koffein stimulálja az agyat, az idegrendszert, csökkenti a diabétesz, a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, nem fáj a fejünk, ha isszuk, és még a kedvünk is jobb lesz.

A kávénál is a mérték a lényeg, nagy mennyiségben ugyanis árthat. Vizet von el, ha túl sok cukrot teszünk bele, az is káros lehet.


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.