Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Háború a plágium ellen, a tisztaságért !

Nagy látogatottságnak örvendő site-ok-ról derül ki, hogy más internetes oldalakról egy az egyben átvett cikkeket megváltoztatott címmel közölnek, majd a teljes terjedelmében leközölt cikk alján - azt gondolván, hogy ezzel korrektek - megjelenítik, hogy a cikk honnan származik...... A következő napoktól egy állandó helyen megtalálhatják kedves olvasók azoknak az oldalaknak a neveit, akiknél megtaláltuk a jogtalanul feltett cikkeinket.

Valamikor az újságíróknak, a média munkatársainak megtanították, hogy a szerzői jogok polgári- illetve büntetőjogi védelem alatt állnak. Megsértésükhöz a Ptk. 87. paragrafusa, a Btk. 329/A. paragrafusa, illetve a szerzői jogi törvény XIII. fejezete súlyos jogkövetkezményeket fűz. Az internetes tartalomszolgáltatás, az internetes média befoghatatlan és szabályozatlan világában újságírókká avanzsált betűvetők tömege, valamint az internetes főszerkesztőkké vált, az ezzel tartozó felelősséget nem ismerők jelentős tömege (tisztelet a kivételnek) azonban mit sem tud erről.

Csak azt tudja, hogy a rákattintás számának versenyében az nyer, akit a legtöbben olvasnak. Az újságírónak magát nevező internetes munkás ül az internet előtt, s böngész. Észreveszi, hogy a színvonalas, eredeti írásokat megjelentető magazin szerkesztője felrakott egy nagyon nagy érdeklődésre számot tartó anyagot. Azonnal letölti, s új címmel, az esetek többségében etikátlan, a tartalommal nem egybeeső, az olvasót becsapó címmel felteszi. Egyik magazinunk, az életforma.hu főszerkesztője egyik olvasói hozzászólásból jött rá, amelyben meggyanúsították cikklopással, hogy a hírkeresőben külön boxot megvevő, viszonylag jó látogatottságú site, a stop.hu, pár órával később felrakta az általa írt cikket. Az már csak olaj volt a tűzre, hogy az ott olvasható életforma cikket jóval többen olvasták el, mint az eredetit (talán az olvasócsalogatóbb, etikátlan cím miatt?).

A kiadó azonnal felszólította a jogsértést elkövetőt a jogsértés azonnal beszüntetésére. A beszélgetésből kiderült, fogalma sincs, hogy plágiumot követett el. Szerinte azzal, hogy megváltoztatta a cikk címét, s odaírta a végére a forrást, teljesen legálissá tette a tettét.

Az már csak hab a tortán, hogy néhány percen belül kiderült, régóta és nagy mennyiségben vett át (finoman fogalmazva) a szerzői jog védelme alatt álló szellemi alkotásokat, nem csak az életforma.hu-ról, hanem a piac-profit.hu-ról is, s csinált magának belőle olvasottságot.

A jogsértés oly mértékben terjedt el - nem ez az egyedüli esetünk, szinte naponta szólítunk fel internetes oldalakat a jogsértés megszüntetésére -, hogy néhány kiadó már összefogottan harcol ellene. Nem egy rendőrségi ügy van már folyamatban. Precedens értékű perekre valószínűleg szükség van ahhoz, hogy jó néhányan legalizálják tevékenységüket.

A legalizálásnak megvannak a maguk szabályai. A legegyszerűbb, ha saját szellemi termékeket jelentetnek csak meg. De ha át akarnak venni tartalmakat, állapodjanak meg a forrással, a jogtulajdonossal. Internetes oldalak egymás között, vagy off-line és on-line újságok egymással köthetnek megállapodást cikkek átvételéről. A megállapodás alapján átvett cikkek másodközlésnek minősülnek, s hozzájárulással, megállapodással legálisak. Idézni lehet, szemlézni lehet.

Egyet nem lehet törvényesen csinálni: más tollával ékeskedni, s abból valamiféle hasznot kisajátítani csak azért, mert így döntöttünk, az érintettek beleegyezése nélkül.

-A stop.hu már levette az életforma.hu-ról átvett cikkkeket. Elnézést kértek tőlünk.

Demcsák Mária


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.