Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hajad állapota elárulja, milyen betegségekben szenvedsz!

Vajon melyik az a díszünk, amelytől semmiképpen nem akarunk megválni? Nem más, mint a hajunk. Pedig nagyon sokan küzdenek hajhullással, és ha nem tesznek ellene, lassan (vagy sok esetben gyorsan) elvesztik koronájukat.

Teljesen természetes jelenség az, ha fésülködés vagy hajmosás közben látunk pár kihullott hajszálat. Természetes, hiszen naponta körülbelül száz hajszálat veszítünk el. Ám ha úgy látjuk, hogy az utóbbi időben ez a mennyiség megnőtt, mindenképpen próbáljuk meg kideríteni az okát, és ha nem vagyunk nyugodtak, forduljunk orvoshoz!

Az ember haja egészen embrionális korban, körülbelül hathetesként kezd el nőni, ekkor ötmillió (!) szőrtüsző jelenik meg a fejbőrön. Ez a szám születés után már nem nő, de egy tüsző 10-12 szálat tud növeszteni. A hajszálak élettartama nagyon különböző lehet, egy átlagos hajszál 6-7 évet él, ebből férfiaknál 2-4 év a növekedési fázis, amikor háromnaponta hosszabbodik kb. 1 millimétert, nőknél pedig 4-6 év.

A hajszálak száma attól is függ, hogy milyen a természetes színe a hajunknak: a szőkéknek van a legtöbb, bár a legvékonyabb hajuk, utánuk következnek a barnák "mindössze" 100 000 szállal, legkevesebbel pedig a vörösek rendelkeznek.

A fej koronájának dússága azonban néha feltűnően csökkenni kezd, ekkor érdemes sorba venni az esetleges kiváltható okokat. A hajhullást kiválthatja hormonális változás, ez fordul elő például szoptató anyáknál vagy klimaxoló nőknél, akiknek szervezetében ösztrogénzavar lépett fel.

Ha Önnek foltosan hullik a haja, akkor valamilyen szervi gond állhat a háttérben, de az is előfordulhat, hogy vitaminhiánya van, valamint lelki ok, depresszió is szerepet játszhat. A harmadik ok a leggyakoribb, a stressz, különféle betegségek, gyulladások, ez érinti a legtöbb nőt.

Mit tehetünk a hajhullás ellen? Először is derítsük ki a kiváltó okot, és elsősorban azon változtassunk. Ám fontos a helyes táplálkozás, a stresszmentes életmód, a sok folyadék, illetve a haj kímélése. Mert lehet, hogy semmi szervi vagy lelki bajunk nincs, hajszálaink egyszerűen csak a festést és a dauerolást elégelték meg...


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.