Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Harci díszben

Ugye emlékezünk még arra, hogy két-három évvel ezelőtt mindenki terepszínű ruhában járt? A military stílus ugyan ma már nincs ennyire jelen a divatban, mégse keseredjen el az, aki ezt szereti: ezen a télen az angyalbőr legalább a kabátokban megjelenik.

A military nagy túlélő, és nemcsak azért, mert van a világon többmillió katona, aki nap mint nap ezt viseli. A divatba is bekerült, és a II. világháború vége óta - amikor azért viselték a katonás stílusú ruhákat a nők is, hogy kifejezhessék szolidaritásukat a harcolókkal - többször újra feltűnt, akár azért, mert valami mellett vagy ellen akartak vele kampányolni (a hatvanas-hetvenes években pont a háború ellen tiltakoztak a terepmintával), vagy csak egyszerűen divathullámként.

Nyaranta természetesen mindig a tengerészség viszi a pálmát a fegyveres erők közül, nem volt ez idén sem máshogy, a fekete-fehér és a kék-fehér csík most is hódított.

Most ősszel és télen is magunkra húzhatjuk ám kamuflázsunkat, még ha nem is a klasszikus terepmintásat.

Ugyanis ebben az évben a divattervezők már nem elégszenek meg az egyszerű közkatona viseletével, hanem mindjárt a vezérkar kell nekik. Szerencsére ez azt jelenti, hogy nem kell ormótlan bakancsokban és zsebes bő nadrágokban járnunk.

Ehelyett a katonásdi nőiesebb vonala érvényesül, tűsarkú csizmával, teshezálló szabásvonalakkal, amire a parancsnokok biztos ráznák a fejüket, hiszen ilyen cuccban aztán egy lépést sem tudnánk tenni a harcmezőn.

A katonaszínek közül a khaki és a barna a felkapott, hiszen ezek egyébként is nagyon divatosak idén, főleg akkor, ha valamilyen rézszínű kiegészítőt veszünk hozzá, vagy csak egyszerűen szegecsek díszítik a blézerünket, táskánkat - de ez szigorúan csak réz-, bronz- vagy aranyszínű lehet! Ezt akár magunk is megcsinálhatjuk, ha rövidáru-boltban veszünk szegecseket és egy kalpáccsal ráütögetjük ruhánkra. De ha a nőisesebb kiegészítőket szeretjük, vásárolhatunk strasszköves kitűzőt is, amely kísértetiesen hasonlít egy kitüntetésre.

A blézerekre a II. világháborút idéző duplasoros gombok jellemzőek, ugyan a váll-lap már nem annyira általános, de most is feltűnhet egy-két darabon. A hosszúság változó, bár a térdig érő és az egészen rövid modellek most is aratnak. A blézerek alá kontrasztként valamilyen nőiesebb felsőt vegyünk, talán a legjobb a fekete, és még jobb, ha csipke.

A katonasapkákat idén inkább hanyagoljuk, nem kell, hogy a megszólalásig hasonlítsunk egy honvédre, hiszen pont az a lényeg, hogy minél több stílust keverjünk - kizárólag békés szándékkal!


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.