Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hihetetlen: földönkívüliek mégis léteznek?

A marslakók évtizedek óta izgatják az emberek fantáziáját. A titokzatos földönkívüliek létezésében egyesek teljesen biztosak, mások szerint az összes felvétel, amely eddig készült, mind szemfényvesztő, hamis. Mi az igazság? A Spirit, a Marson lévő robot egyes fotói most újra felszíthatják a vitát!

A Spirit négy évvel ezelőtt küldött először fényképeket a Marsról, a tudósok pedig csüggedten vették tudomásul, hogy a titokzatos bolygón semmi jele az életnek - írja az Inforádió. Néhány UFO-rajongó azonban már akkor is úgy gondolta, hogy márpedig az egyik felvételen látszik valami: ez a valami egy dombról lefelé sétáló lénynek tűnik. A szkeptikusok szerint nem másról van szó, mint egy furcsa alakú szikláról. A Marssal kapcsolatban egyébként nem ez az első feltételezés: korábban egy kőképződményt kiáltottak ki a Mars arcának, de a téma elkötelezettjei a Földön is számos jelet fedeztek már fel, amelyek bizonyíthatják a földönkívüliek létezését.

A földön kívüli élet létezésébe vetett hit már az ókori Egyiptomban, Babilonban és a suméroknál is jelen lehetett. Az első fontos nyugati gondolkodó, aki felvetette más lakott világok ötletét, az ókori görög író, Thalész és tanítványa, Anaximandrosz volt az i.e. 7. században.

A görög atomisták is elfogadták az elképzelést, és amellett érveltek, hogy egy végtelen Univerzumban a lakott világok száma is végtelen. Arisztotelész kozmológiája (amely a Földet tekintette a Világegyetem közepének) látszólag a földön kívüli élet elmélete ellen szólt, és amikor a kereszténység elterjedt a nyugati világban, a földön kívüli élet létezéséről szóló elméletet eretnekséggé nyilvánították, mivel ellentmondott a Biblia teremtéstörténetének. A földön kívüli élet elképzelésének legismertebb modern idők előtti pártolója Giordano Bruno volt, akit ezért és más nézeteiért 1600-ban máglyán megégettek - írja a Wikipédia.

A 20. században a téma minden addiginál népszerűbb lett, a "kis zöld emberkék" részei a modern mitológiának. Erich von Daniken nyomán újabban elterjedt az a nézet, hogy földönkívüli lények rendszeresen látogatják, vagy látogatták a Földet, esetleg az emberi faj kifejlődése is nekik köszönhető. Egyesek szerint az égen megfigyelhető azonosítatlan repülő tárgyak (UFO) valójában intelligens földönkívüliek űrjárművei, míg mások egyenesen azt állítják, már találkoztak ilyen lényekkel. Néhányan a gabonaköröket is a földönkívülieknek tulajdonítják.

Az elmúlt években többek között az amerikai Texasban, Mexikóban és Európában is számos olyan égi jelenségnek voltak szemtanúi, melyekről egyesek azt állították, fööldönkívüliek látogatásai voltak. Kevesebb mint egy évvel ezelőtt pedig egy olyan bolygót fedeztek fel európai uniós tudósok, amelyen a Földéhez hasonló hőmérsékleti körülmények vannak. Hogy kinek higgyünk? Erre mi sem tudunk választ adni, hiszen az igazság még mindig odaát van...


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.