Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan élvezhetik a karácsonyi készülődést még a kamaszok is?

A legjobb recept az ünnepi hangulatra, ha együtt buzgolkodnak velünk a gyerekek. De persze a kicsik és nagyok másban lelik kedvüket, nem árt ezzel tisztában lenni...

Az igazán mini manóknak, akik idén látnak életükben először vagy másodszor karácsonyfát, leginkább a hangulatot  tudjuk átadni: dalokkal, közös esti mesehallgatással, hosszú, szépséges mesékkel, reggeli közös lustizással. A 2-3 éveseket elbűvölik az ünnep fényes, varázsos kellékei, érdemes kisétálni velük a kivilágított főutcára, vagy megnézni az adventi kalendáriumot a Vörösmarty téren.

Az ovisok már tudják, mire számíthatnak a karácsony közeledtével, hiszen az óvónéni segítségével is nagy buzgalommal gyártják a jégvirágokat papírból, díszeket aranyszalagból. A 3 és 6 év közti gyerekek hihetetlenül kreatívak és általában imádnak rajzolni. Ha nem rettenünk meg attól, hogy az ünnepek után lesz mit suvickolni, adjunk a picik kezébe üvegfestéket és - persze felügyelet mellett - hagyjuk, hadd élje ki picassói ambícióit egy nagy ablakon. 

Azt is mondhatnánk a kisiskolás gyerekekről, némi túlzással, hogy az ünnepi kreatívkodást és díszítősdit egyenesen nekik találták ki! Már ügyesebb és gyakorlottabb a kis kezük. Ezért az egyszerűsített figurák helyett készíthetünk velük díszesen festett diótörőt, Betlehemet csuhébabákkal, vagy a régi  korokat felidézendően a lányokkal süthetünk csillag alakú mézeskalácsokat, melyeket egymás hátára pakolva kész is a toronyszerű, fahéj illatú karácsonyfa!

 

A tizenévesek már nehezebb diót jelentenek. Hogyan is szórakoztasson el a karácsonyi készülődést egy kis kamasz? Minél különlegesebb a technika, annál  inkább érdekelni fogja őket az alkotás. A fiúkat a faragás fogja meg leginkább, amihez rituális keretek közt megkaphatják a nagypapa legendás bicskáját, a lányokat a mártogatott gyertyák, illatos szappanok öntése szórakoztatja.

Azért valljuk be, ezek a fifikásabb barkácstechnikák a mi érdeklődésünket is legalább úgy felkeltik, mint a gyerekekét. S ha sikerült, elkészült a "nagy mű", már csak azt kell eldöntenünk, milyen papírba csomagoljuk, mert ezzel kész is a pénztárca-barát, saját kezű ajándék.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.