Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hol és hogyan fáj? Enyhítse hatékonyan!

Fájdalom. Nincs olyan ember, aki ne élete volna már át, hogy fáj valamije. Ezt azonban minden ember más és más módon éli meg. Két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze, hiszen mindenkinek más és más a fájdalomküszöbe.

A fájdalom továbbá nem mindig áll arányban a kiváltó ok súlyosságával. Ennek oka, hogy a fájdalomérzet kialakulását sok minden befolyásolhatja, mint például az ember aktuális fizikai, pszichés és mentális állapota, illetve olyan biológiai adottságok, mint a fájdalomingert vezető idegpályák felépítése.

A fájdalom, ahogy például a láz is, alapvető fontosságú része az emberi test riasztórendszerének. Arra figyelmeztet, hogy valamilyen káros behatás érte szervezetünket. A fájdalomérzet tanulási folyamat is. Hiszen egészen kicsi korunktól kezdve folyamatosan tanuljuk, hogy mely tárgy, milyen nyomást gyakorol a bőrünkre, vagy mit érzünk, ha például túl közel tartjuk a kezünket a tűzhöz.

Megtapasztalhatjuk, hogy sokféle fájdalom létezik, amelyek nagyban különböznek egymástól. Intenzitásuk és jellegük rendkívül változatos lehet: éles, hasító, görcsös, elmúló, majd visszatérő vagy állandó tompa és kibírhatatlan mind előfordulhat. A típusát sok esetben a betegség határozza meg. Más a fájdalomérzet egy gyulladásos folyamat, egy daganatos betegség, egy idegbecsípődés vagy egy csontsérülés következtében.

Mást érzünk akkor, amikor valamilyen külső sérülés ér bennünket, mint akkor, amikor fáj a fejünk. Vannak akut, éles, szúró, intenzív fájdalmak. Ilyenkor konkrétan meg tudjuk határozni a helyét. Vannak krónikusak, melyek tompán fájnak, sajognak. Ilyenkor viszont többnyire nehéz meghatároznunk, hol is fáj igazán. És vannak olyan fájdalmak is, amik az egészséges szervezet részei, mint például a menstruációs vagy a szülési fájdalom.

Ám bármilyen jellegű is, arra törekszünk, hogy megtaláljuk az okát, majd pedig megszüntessük. De lényeges, hogy mint fentebb írtuk, a szervezet jelzőrendszere részeként tekintsük, és ennek megfelelően komolyan vegyük. Tehát nemcsak az a fontos, hogy csillapítsuk a fájdalmat, hanem minden esetben meg kellene figyelnünk a fájdalom helyét, jellegét, időtartamát, illetve azt, hogy kisugárzik-e valahová vagy sem, hiszen ezek az adatok fontos támpontként szolgálhatnak az orvos számára.

Forrás: Piac és Profit Magazin júniusi száma

A lapunkban megjelent egészségügyi cikkek tájékoztató jellegűek, azok nem helyettesítik a szakorvossal való konzultációt


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.