Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így vigyázhat az egészségére a Hold segítségével!

A Hold alapvetően meghatározza gondolatainkat, tetteinket - állítják a szakértők. Ám nem a Hold az egyetlen olyan fényforrás, amely kihatással van hangulatunkra, egészségünkre, pillanatnyi állapotunkra. Ezen a héten az Életformán megismerhetik a legfontosabb, fénnyel, színnel, álmokkal kapcsolatos gyógymódokat. Ami első ránézésre puszta kitalációnak tűnik, az hat. Csak hinni kell benne!

Ám mielőtt megtudhatnák, hogy pontosan mivel is foglalkozunk ezen a héten, néhány tippet adunk Önöknek, mit is kell kerülniük a Hold állásának bizonyos szakaszaiban. A szakértők szerint ez ugyanis alapvetően befolyásolja például egészségi állapotunkat, ezért nem mindegy, mikor jelentkezünk műtétre vagy fogászati kezelésre.

A Holdnak vannak mindenkire általánosan jellemző hatásai, és olyanok is, amelyek csak az egyes jegyekben születettekre van kihatással - egy, a témával foglalkozó honlap szerint. Általános hatás például az, hogy fogyó Holdnál nem érdemes új dologba belekezdeni, mert azok ritkán sikerülnek. Az első negyed és a telihold erősítő, míg a fogyó és a telihold erősítő hatású.

Az életerő ébresztésére akkor kedvező az idő, ha a Hold a Bikában, az Oroszlánban vagy a Szűz jegyében áll. A nyak és a torok számára az a helyzet kedvező, amikor a Hold a Bikában tartózkodik. Gimnasztikára, masszírozásra kedvező napok azok, amelyeken a Hold az Ikrek, Skorpió, Nyilas, és Halak jegyében található. Az operációkkal kapcsolatban Claudius Ptolemaios, a híres csillagász és asztrológus hagyta ránk a fontos szabályt, mely szerint "soha ne operálják késsel azokat a testrészeket, melyek az irányító csillag jegyétől függően a Hold hatása alatt van. Szintén nem szabad fogászati narkózisnak alávetni magunkat, ha a Hold a Kos vagy az Oroszlánban áll.

Elektromos kezelések, masszázsok kedvező napjai akkor vannak, mikor a Hold a Kos, Oroszlán, Nyilas jegyében található. Gyógyszeres kezelésnél a következőkre figyeljünk: Ha tehetjük, ne szedjünk gyógyszert, ha a Hold a Bikában, Oroszlánban, Skorpióban vagy a Vízöntőben áll. Az összes többi nap viszont kedvezőbb. Hipnózisos kezelésre kedvező a Hold a Vízöntőben, a Rákban és a Halakban. Tisztítókúrának, pihenésnek, üdülésnek azok a napok kedveznek, amikor a Hold a Mérleg és a Halak jegyében tartózkodik.

Ugyanakkor nemcsak ez az egyetlen olyan fényt bocsátó égitest, amely hatással van hangulatunkra, egészségünkre. Jótékony hatással van ránk a napfény is, nem véletlen, hogy a sötét, téli, rövid napokon sokkal többen érzik magukat rosszul, sokkal több ilyen tájt a depressziós ember. Még mielőtt gyógyszerhez nyúlna, próbálja ki a nyugtató, mellékhatás nélküli gyógynövényeket! Ezeket ajánljuk Önnek kedden.

Ezen a héten azt is megismerhetik, hogy milyen gyógyászati célokra használják a fényt, a besárgult csecsemők kékfény-kezelésétől kezdve a D-vitamin pótlásáig. Ugyanakkor nemcsak a fény, hanem a színek is jótékony hatással lehetnek szervezetünkre: tudta például, hogy a sárga segít az emésztési zavarok, a puffadás kezelésében? És azt, hogy színekkel fogyni is lehet? Pedig igaz!

Tudta Ön, hogy mi is pontosan az az aura, és mit mutat meg rólunk, egészségünkről, vágyainkról, céljainkról? Formája és színe sok mindent elárul! De ha már a léleknél tartunk, ezen a héten foglalkozunk az álomfejtéssel is. Ki ne gondolkodott volna már azon, hogy mit is jelent az álma? Érdemes ezen eltűnődni, ugyanis fontos dolgokat tudhatunk meg belőlük.

Úgyhogy ezen a héten kicsit csukja be a szemét, figyeljen magára, és szívja be a nap utolsó sugarait, raktározza el, a sötét, hideg tél ugyanis hosszú lesz!


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.