Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Irodalmi homoszexualitás

Rimbaud talán nem elsősorban a homoszexuális kalandot kereste Verlaine oldalán, hanem mindent ki akart próbálni, amit kora nem fogadott el, mi több, bűnösnek tartott.

Arthur Rimbaud 1854-ben született, mivel apja elhagyta a családot, anyja egyedül nevelte. Gyorsan tanult, felfogása jóval érettebb volt kortársainál, egészen korán kezdett írni, tizenhét évesen már abban reménykedett, nyomtatásban láthatja műveit. Többször is megszökött otthonról, 1871. szeptemberében találkozott Verlaine-nel.

Úgy tartják, Rimbaud szenvedélyes, szokásokat gyűlölő, szabadságra vágyó, forróvérű, lángoló fiatalember volt. Arra vágyott az 1800-as években, amire tulajdonképpen minden kamasz minden korban: függetlenségre, önállóságra, hogy senki ne mondja meg neki, mikor mit tegyen. Talán különleges személyisége, tehetsége miatt megalkuvásra egész életében képtelen volt.

A fiú Verlaine-nel és feleségével lakott, aztán pedig béreltek neki egy szobát. Nagyon kedvelte az idősebb, művelt költőtársat, aki hamar szerelmet kezdett érezni iránta. Verlaine eltávolodott feleségétől, nem törődött még a fiával sem. A boldog szerelmes mámorban a diáknegyed kávéházaiban abszintot ittak hígítás nélkül, amitől Rimbaud rendszeresen rosszul lett. Verlaine-re sem gyakorolt jó hatást az alkohol, ha hazament, bántalmazta feleségét.

Arthur kinevette idősebb szeretőjét, amiért az mindig - ha csak rövid időre is - visszatért családjához. Ezt behódolásnak érezte, pedig a férfi mindent megtett érte, ha csak a hasa fájt, azonnal rohant hozzá. Rimbaud talán nem elsősorban a homoszexuális kalandot kereste Verlaine oldalán, hanem mindent ki akart próbálni, amit kora nem fogadott el, mi több, bűnösnek tartott.

Néhány hónap után Rimbaud megpróbált elszakadni, de Verlaine nem bírta nélküle, visszahívta Párizsba, majd elvitte Belgiumba, hogy láthassa a tengert. Következő úti céljuk London volt, eközben végig Verlaine pénzét - amiből szintén nem volt túl sok - költötték. Sokszor összevesztek, kibékültek, de a fiúnak egyre terhesebbé vált a kapcsolat. Szívesebb lett volna csak barát, nem pedig szerető.

Nem csak Rimbaud, Verlaine sem volt tökéletesen biztos a kapcsolatban, otthagyta kedvesét Londonban, és feleségénél bocsánatért esdekelt. Az asszony nem válaszolt, mire a költő megpróbált békülni Arthurral, aki azonban szakított. Erre Verlaine fegyvert rántott, és rálőtt a fiúra: a csuklóját találta el. Azonnal letartóztatták, szerelmüknek a kétéves börtönbüntetés vetett véget.

Arthur 19 évesen befejezte az írást - mivel kortársai nem ismerték el, megélni nem tudott belőle, ráadásul kiábrándult az irodalomból. Ezután katona volt Hollandiában, járt többek között a skandináv országokban, Cipruson, Egyiptomban, Szomáliában, Abesszíniában. Három évig együtt él egy nővel, kávéval, bőrrel, fegyverrel kereskedett. 1891-ben egy daganat támadta meg a jobb térdét, ezért visszatért Franciaországba, ahol levágták a lábát. Az amputáció már nem segített rajta, november 10-én meghalt.

Arthur Rimbaud életével, Verlaine-hez fűződő kapcsolatával korunk is sokat foglalkozik. Két művet említenénk, amit mindenképpen érdemes elolvasni, illetve megnézni: Francoise d'Eaubonne regényes biográfiáját, ennek címe Arthur Rimbaud szenvedélyes élete, illetve Agnieszka Holland rendezését, a Teljes napfogyatkozást.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.