Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ismerd meg a rághatatlan műköröm titkait!

Életemben eddig kétszer volt műkörmöm. Egyszer gimiben, mert annyira rágtam a sajátomat, hogy nem volt más megoldás. Aztán pedig az esküvőmön. No nem azért, mert minden menyasszonynak tökéletes karom kell, hanem mert idegességemben újra lerágtam.

A körömrágás rossz szokás, nemcsak csúnya, de kellemetlen is. Ráadásul egy pszichológus is sokat tudna mesélni a háttérben álló szorongásokról, de ez egy másik történet.

Amikor a vitaminhiánytól betöredeznek a körmeink, és nincs más megoldás, mint vagy jó rövidre levágni, vagy műkörmökkel pótolni. Ezekkel a legnagyobb baj, hogy látszik rajtuk, hogy nem igaziak. Ilyenkor aztán jönnek az előítéletek: őszintén, melyik nő engedheti meg magának, hogy szalonokban időt töltsön, és pénz költsön?

A műkörmösök szerint persze mindez nem igaz, mert nem kell túl gazdagnak lenni hozzá, sem pedig időmilliomosnak, de tény, hogy hetente, két hetente azért elmegy rá 2-3000 forint és 1-2 óra. De nevezzük ezt egy kis kényeztetésnek, mert megérdemeljük.

Nos, létezik műanyag tipp, porcelán és zselé, és bár a szakemberek szerint nem is látszik a különbség, az igazság az, hogy egy műköröm mindig vastagabb, mint az igazi, és a hangja sem olyan. Egy hivatásos, képzett szakember azonban valószínűleg szépen dolgozik, ma már bizonyítványt is kapnak a műköröm építők.

#img2#

Otthon nem érdemes nekilátni, mert az igaz körmöt alaposan le kell tisztítani, csiszolni, mielőtt felkerül rá a műanyag, de ebben az esetben a fertőzés veszélye egyenlő a nullával. A körömlakk sokáig megmarad rajta, szép ápolt, legalábbis ha rendszeresen járunk karbantartani. Letörni nem tud, csak lenő, és ilyenkor a tőnél nem szép.

Manapság a természetes, úgynevezett francia manikűr a divat, de igazi műalkotások is születhetnek ezekre a karmokra. Színes lakkok, csillámok, kövek - minden alkalomra más. Ha valaki egyszer rászánja magát a felrakatásra, csak a képzelete szabhat határt a mintáknak.

Ha meg akarunk szabadulni tőle, ismét szakemberhez kell fordulnunk, mert nagyon csúnya lenne, míg lenő. Ő lecsiszolja, eltünteti, és az alatta ismét megnőtt, egészséges, igazi körmeinkkel villoghatunk újra.


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.