Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itt a tavasz, irány az Állatkert

Elkezdődött a főszezon a Fővárosi Állat- és Növénykertben és a hozzá tartozó Holnemvolt Parkban, ahol csütörtöktől újra birtokba veheti a közönség a hullámvasutat, a mesecsónakot és az összes játékot.

Az állatkert és a Holnemvolt Park szolgáltatásai 2015-ben is változatlan áron lesznek elérhetők; az állatkerti jegyek a volt vidámparki területre is érvényesek lesznek, de ismét lesz csak a Holnemvolt Parkba szóló 500 forintos belépőjegy is. A játékok és a szolgáltatások igénybe vételéhez szükséges zsetonok ára 200 forint marad - mondta Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója a szezonnyitó sajtótájékoztatón csütörtökön.

Kép: MTI

Hozzátette, hogy idén több mint húszféle játék és ötvennél is több fajjal rendelkező állatsimogató várja a családokat a parkban, ahol a rendkívüli szaporulat miatt többek közt a gyimesi rackáknál, a négyszarvú juhoknál, a magyar tarka szarvasmarhánál, az alpakánál, a kecskéknél és a juhoknál született kisállatokat is láthatják a helyszínre érkezők.

Persányi Miklós arra is kitért, hogy a terület ebben a szezonban számos időszaki programnak is helyet ad: a hullámvasút alatti kiállítótérben április 2-től 26-ig origami kiállítás, április 30-tól május 24-ig karikatúra tárlat, június 4-től július 28-ig az Altamira Egyesület képzőművészeti kiállítása, július 6-tól október 31-ig pedig az Árpád-házi királyok panoptikuma várja az érdeklődőket.

Kép: MTI

Ebben az évben a terület öt alkalommal éjjel is nyitva tart, június 21-én a múzeumok éjszakája programjaira, július 1-jén a mutatványosok éjszakájára, augusztus 28-án az állatkertek éjszakájára, szeptember 25-én a kalandok éjszakájára, október 31-én pedig a szörnyek éjszakájára várják a közönséget - emelte ki.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy az állatkertben is megrendezik a már megszokott tavaszi és nyári programokat, többek közt az állatkerti esti sétákat, és a szokásos koncertsorozatot is, amelyen idén mások mellett Boban Markovic, a Budapest Bár, a Hot Jazz Band, Orosz Zoltán, Lajkó Félix és a MÁV Szimfonikus Zenekar is fellép.

Kép: MTI

A szezonnyitó rendezvényen átadták a mesecsónak mellett szundikáló óriás megújult szobrát is. Az építmény eredetije még az 1960-as években készült, azonban egy kemény tél alkalmával szétfagyott. Az egykori figura maradványait nagyon rossz állapotban találták meg az állatkert munkatársai a terület átvételekor, így az eredeti szobor helyreállítására nem volt lehetőség, azonban korabeli képek alapján Székely Kata szobrászművész újraalkotta a lélegző óriást.

A figura váza fából, teste hungarocellből, "bőre" pedig fagyálló csemperagasztóból készült és 12 négyzetméternyi vízhatlan anyagból szabták a ruháját. Wichmann Tamás olimpikon után a Tamás névre keresztelt óriás súlya 350 kilogramm, lába 165-ös méretűnek felel meg, bajusza pedig a Holnemvolt Park lovainak szőréből készült.

Cumisüvegből eszik a ritka gazella
A mhorr gazella a vadonban már teljesen kipusztult, a Fővárosi Állat- és Növénykertben viszont 2009 óta rendszeresen szaporodik. A legifjabb gida március 7-én jött világra. Mivel felneveléséhez emberi segítségre van szükség, a gondozók napjában hatszor cumisüvegből etetik az apróságot.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.