Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itt van minden, amit tudnod kell egy Vízöntőről

 Élni és élni hagyni!- ez a Vízöntő jelmondata.Sose akarjunk a legfontosabb személlyé válni egy Vízöntő életében, mert bár vágyik a biztonságra, de amint megkapja, újból az elérhetetlen, az újdonság felé veszi az irányt. Hagyjuk meg a szabadságát, hogy járhassa a saját útját a saját törvényei szerint.

A Vízöntő sem tökéletes, egy dolog hiányzik csupán belőle: a hiba. A gondolat, hogy ő is pótolható, nem tartozik a kedvencei közé. Sokszor érzi úgy, hogy ő a meg nem értett, és képes sokat agyalni. Amit meg lehet magyarázni, abban nagyon jó, nem így az érzelmek kimutatásában. Sokszor érzéketlennek tartják őket, valójában félnek kimutatni érzéseiket, vagy inkább nem vesznek róla tudomást. Idealista, független, aki igazságosságra és önzetlenségre törekszik.

Élni és élni hagyni!- ez a Vízöntő jelmondata. Kép: Pixabay

Általában jól ismeri a lélek rejtelmeit, az emberi viselkedéseket, jó pszichológus, aki másokra nagyon jól rálát, a saját hibáira már kevésbé. Az intim, személyes dolgok iránt kevés érzéke van. Erősen intellektuális beállítottságú, büszke természet, aki hisz a saját eszméiben, az elveiben, emiatt nem túl rugalmas. Szeret különbözni másoktól, és egy Vízöntő sosem lehet olyan, mint a többi ember; ő más, és ezt vegyük észre öltözködésében, gondolatiságában, viselkedésében, ami sokszor excentrikus, vagy bizarr.

Extravagáns, sokoldalú. Kép: Pixabay

Miért szeressük?

  • Nem lehet unatkozni mellette.
  • Jó pszichológus, emberismerő.
  • Humánus, társaságkedvelő.
  • Reformer és nyitott az újdonságokra.
  • Idealista.
  • Hisz a lovagregényekben, a társadalom jobbításában.
  • Jó a kombinációs képessége.
  • Toleráns.
  • Furfangos, cseles.
  • Értelmiségi.
  • Extravagáns, sokoldalú.
  • Humoros.

Mihez kell a jófejségünk?

  • A nemtörődömségéhez.
  • Amikor álszentül viselkedik.
  • A kiszámíthatatlanságához.
  • Amikor kötődik és utána eldob magától.
  • Amikor elfelejti, mi az a tolerancia, önző.
  • Amikor a szavai ellentmondanak a cselekedeteivel.
  • Amikor mindenre tudja a választ.
  • Amikor irányíthatatlan, merev.

Minek örül?

  • Ha mindenki szereti, csodálja és felnéz rá.
  • Saját véleményének.
  • Bármi, ami egyedi és különleges ajándék.
15 érdekesség a Bak jegyűekről
Január 20-ig még a bakok jegyében járunk, akiknek a biztonság, az önfegyelem és a céltudatosság a kulcsszavai. Ha a párod, közeli ismerősöd, esetleg a főnököd éppen ehhez a jegyhez tartozik jó, ha tudsz róluk még néhány érdekes dolgot. Már soroljuk is a legfontosabbakat.

Mit ne tegyünk?

  • Érzelmi ígéreteket ne akarjunk kicsikarni belőle!
  • Nagyobb érzelmi megnyilvánulásokat!
  • Ne vegyük el tőle a felfedezés örömét!
  • Ne kényszerítsük arra, amit nem akar!
  • Ne korlátozzuk függetlenségében!

Ki illik hozzá? Bárki, aki képes levenni a lábáról ajándékokkal, ötletességgel, nem agyal annyit, de azért érdeklődő, és szellemi beállítottságú, hasonlóan független és világmegváltó célokkal van tele.

Forrás: horoszkopelemzes.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.