Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Jaj, elfelejtettem...

Hajlamosak vagyunk elfelejteni tennivalókat, vagy le- és elrakott tárgyak helyét, akár hosszabb időn keresztül is, ha túlterheltek vagyunk, a feszített időbeosztás, azaz az állandó rohanás és stressz sokszor, sokaknál okozhat feledékenységet. Miközben az egyik dologgal foglalkozunk, már belekezdünk valami másba, s mikor visszatérnénk az előzőre, már nem tudjuk, hol is hagytuk abba azt. Az átmeneti feledékenység, memóriazavar, koncentráló képesség csökkenés természetesen szoros összefüggésben van az agy vérellátásával, oxigénellátottságával, azaz fizikai frissességével.

Mindenkivel előfordul, élete során többször is, hogy elfelejt valamit. Nem tudja hova rakott egy papírt; otthon felejt valamit; hirtelen nem jut eszébe a neve annak, aki nem közeli ismerőse, de tudja, hogy ismeri; nem "ugrik be" egy telefonszám, amit már sokszor hívott - és még sorolhatnánk az apró, elfelejtett dolgokat.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni tennivalókat, vagy le- és elrakott tárgyak helyét, akár hosszabb időn keresztül is, ha túlterheltek vagyunk, a feszített időbeosztás, azaz az állandó rohanás és stressz sokszor, sokaknál okozhat feledékenységet. Miközben az egyik dologgal foglalkozunk, már belekezdünk valami másba, s mikor visszatérnénk az előzőre, már nem tudjuk, hol is hagytuk abba azt.

Az átmeneti feledékenység, memóriazavar, koncentráló képesség csökkenés természetesen szoros összefüggésben van az agy vérellátásával, oxigénellátottságával, azaz fizikai frissességével. A fáradt, rosszul, illetve rendszertelenül táplált szervezetben a vérkeringés, és a vér frissülése sem megfelelő, s ezt leghamarabb éppen agyunk jelzi - többek között a feledékenységgel.

Nem szabad azonban túlfeszíteni a húrt, nem csupán általános egészségi állapotunk miatt, hanem mert az agyműködésre gyakorolt hatás visszafordíthatatlanná is válhat. Az oxigénhiány az agyi idegvégződések tartós károsodását is előidézheti, melynek következményei beláthatatlanok.

A fáradtság, kimerültség okozta feledékenységet a legkönnyebb megszüntetni. Ha nem is tudjuk azonnal átszervezni, és így lazábbá tenni időbeli leterheltségünket, fokozottan figyeljünk táplálkozásunkra, hogy vitaminokban és vasban gazdag legyen, fogyasszunk sok folyadékot, s próbáljuk az autót néha felcserélni sétával, vagy gyaloglással. Sokat segíthet az is, ha rendszerezzük tennivalóinkat, és egymás után vesszük sorra őket, nem pedig párhuzamosan próbáljuk őket elvégezni. Megkönnyíti az elfelejtett tárgyak megtalálását, ha alapvetően rendszeretők vagyunk, s mindennek megvan a maga helye a lakásban, és az irodában. A beidegződés ugyanis arra vezérli az embert, hogy a automatikusan a helyére tegye a kulcsot, a papírokat, a levetett ékszert, órát stb. Így először mindig a helyén keressük a dolgokat, s a rendszerető ember többnyire ott meg is találja.

A depressziós állapot, az alvászavar és jó néhány szervi betegség (például vesebántalmak, melyek kihatnak a keringésre) kísérő jelensége is lehet feledékenység. Az alap betegség meggyógyításával a memória és a koncentráló képesség is javulni fog.

A memóriazavar, és a feledékenység tartós fennállása - a pihenőkúra után, vagy az egyéb szervi betegségek elmúltával - sajnos lehet az agy olyan megbetegedése, mely már feltétlenül közvetlen orvosi kezelést igényel.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.