Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Jó akartam lenni, főként az embereimhez"

Jó akartam lenni, főként az embereimhez, a dolgozóimhoz. De nem lehet egyszerre megfelelni a fölöttem álló hatalmasok elvárásainak és a dolgozóknak is.

"Örültem, mikor a gyesről visszatérve rögtön vezetői állást kaptam" - meséli Ági, aki egy szupermarket főnöke. "Hallatlan elégtétel volt ez számomra, s hatalmas önbizalmat adott. Persze éreztem a felelősséget is, de nagyon akartam ezt a munkát, bizonyítani magamnak, helytállni, s jó főnöknek lenni."

De beletört a bicskája, nem jól csinálta, a fenti vezetőknek nem volt elég jó. Azóta megint vezető, egy még nagyobb üzlet első embere, nap, mint nap 30 ember munkáját dirigálja, több milliós forgalom koordinátora.

Ági beavatott abba, hogy milyen is főnöknek lenni, min megy keresztül naponta, s hogyan gondolkodik a jó vezető fogalmáról.

"Úgy lehetsz jó vezető, ha eljátszod a hím farkast, vagyis megküzdesz a falkavezéri szerepért. A farkas falkában a vezetőjelölt hímnek minden másik hímmel meg kell mérkőznie, csak a legerősebb hím irányíthatja a farkas bandát. Egy jó vezetőnek ki kell vívnia a megbecsülést, csak akkor fogadják el. Először is a vezetőség bizalmát kell élvezni, mert anélkül labdába sem rúghatsz."

"A dolgozókkal meg kell tartani a három lépés távolságot, mert ha túl közel kerülsz hozzájuk, nem tudnak tisztelni, főnökként kezelni. Lehet, hogy nagyon jó munkatársi viszonyod lesz (ami csak ideig-óráig tart általában), de a munka rovására fog menni, s nem lesz elég erős a szavad.

Egy vezető legfontosabb feladata, hogy mindig kiegyensúlyozott legyen. Harmonikus, segítő családi kapcsolatokra van szüksége. Ha nem vagy rendben belül, lelkileg, akkor ezt megérzik a környezetedben lévők, s könnyen kitúrhatnak a pozíciódból.

"Felfelé nyalni, lefelé taposni," - szokták mondani, hogy ez az érvényesülés útja. Szerintem, ezt úgy jó csinálni, ha felfelé megfelelsz, vagyis azt csinálod, amit elvárnak tőled, lefelé meg kivívod a tiszteletet. Példaképnek kell lenned a munkatársaid szemében, aki szívvel-lélekkel végzi a munkáját, aki képes arra, hogy minden feladatot, problémát megoldjon.

Egy jó vezető ember is, emberséges a kollégáival, empatikus, megérti őket, de úgy, s csak annyira, hogy a dolgozó elégedett legyen, s a munka is menjen.

Egy vezető nem hibázhat, ha mégis hiba csúszik be, akkor eszközölje a legkevesebb veszteséget, s ami a legfontosabb, tanuljon belőle, hogy még egyszer ne forduljon elő."

S végezetül egy igaz történet, a vezetői szerep nehézségeiről:

"Anyák napja volt, dolgozóim közül többen is el akartak menni az ovis ünnepségre. Én, mint anya úgy éreztem, hogy el kell engednem őket. Mint vezető azonban nem tehettem volna meg, mert ez fennakadásokat okozott az üzletben. Épp a város egyik első embere nem bírta elviselni a sorban állást, s panaszos levélben árulkodott a vezetőségnek, ezért én persze írásbeli fegyelmit kaptam. Tudtam, hogy kockáztatok, de mint anya nem tudtam megtagadni munkatársaimtól, hogy átéljék a legszebb perceket, mikor kicsiny gyermekük megajándékozza őket egy szál virággal egy gyermekcsapat műsora közepette. Döntöttem, vállaltam érte a felelősséget és nyugodt maradt a lelkiismeretem.""

S még egy gondolat, "a főnökség egy szerep, ha elhagyod a munkahelyed, egy ugyanolyan átlagember leszel, mint a többiek..."


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.