Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kergemarhakór, madárinfluenza... - mi jön még?

Időről időre felüti fejét olyan betegség, mely az állatoktól származik, s akár az emberekre is veszélyes lehet. Néhány évvel ezelőtt a szarvasmarhák voltak a bűnösök, most meg a vadon élő madarak, hazánkban a hattyúk kerültek a fókuszba.

Nem is olyan régen kergemarhakórtól rettegett a világ. Igaz, Angliában volt a betegség gócpontja, de azért én is elgondolkodtam azon, hogy egyek-e marhahúsból készült hamburgert. Persze nem ettem, hanem helyette a csirkéset választottam. Mostanság az a kérdés, hogy ehetünk-e baromfihúst?

A válasz egyértelműen igen. Magyarországon nincs madárinfluenza-járvány, s a szokásos módon hőkezelt (főtt, sült) baromfihús és a tojás fogyasztása még a járvány által sújtott területeken is nyugodtan lehetséges, kerülni kell azonban ott a nyers baromfitermék fogyasztását.

Térjünk vissza a marhakórra, hiszen a kutatók valószínűsítik, hogy a kór a beteg állatokról emberre is átkerülhet, mégpedig a fertőzött hús fogyasztásával. A kergemarhakór a szarvasmarhák degeneratív idegrendszeri betegsége, nagyon hasonló hozzá a juhokat pusztító kergekór (surlókor), valamint az emberi szervezetet megtámadó Creutzfeldt-Jakob-kór. Mindezen betegségek közös jellemzője, hogy a fertőzés következtében az agyvelő szövetállománya leépül, szivacsossá válik, benne felritkulások keletkeznek.

A madárinfluenza vírus Ázsiából terjedt, aztán megjelent Európában is. A héten az egész ország izgulva figyelte a híradásokat az elpusztult hattyúk haláláról. Aztán fellélegezhettünk, hiszen kiderült, hogy nem az emberre is veszélyes vírustörzzsel voltak fertőződöttek.

Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy vajon az emberre is átterjedhet-e a kór? Fodor László, a SZIE egyetemi tanára úgy véli, "nem zárható ki azonban, hogy a jövőben kialakul olyan influenza-vírustörzs, amely a mai szezonálisan előforduló influenzatörzsekhez hasonlóan képes lesz emberről emberre terjedve járványokat kialakítani, ez azonban nem madárinfluenza-vírustörzs, hanem egy új, ma még nem létező humán influenza-vírustörzs lesz. Semmilyen adat nem támasztja alá azt a véleményt, hogy egy ilyen új törzs a jelenleg madárinfluenzát okozó H5N1 törzsből alakulna ki. A ma ismert három nagy humán influenzajárvány egyike sem madárinfluenzát okozó törzsből alakult ki, azaz a több tucatnyi ismert madárinfluenza-járvány egyikét sem követte humán járvány." (A www.bpallatorvos/madarinfluenza.hu írása alapján.)

Megnyugodtunk kicsit, de érdemes óvatosnak lenni. A beteg baromfikkal foglalkozók feltétlenül tartsák be az óvintézkedéseket, viseljenek védőruhát, rendszeresen mossanak kezet, fertőtlenítsék a cipőjüket. Kerülni kell a járvány által sújtott területeken a baromfitelepek, élőállat-piacok, állatkertek, madárkereskedések látogatását. A természetben járók ne háborgassák az állati tetemeket, és értesítsék a szakembereket, ha ilyenre lelnek. S természetesen mindenféle kóbor állattal legyenek elővigyázatosak, ha érintkeznek vele, alaposan mossanak kezet utána.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.