Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kétéves prostituált

A kislány apja nem fizetett tartásdíjat, ezért a spanyol asszony megpróbálta eladni a kicsit egy bordélyház tulajdonosának.

Maria Jesus A. C. kétéves kislányával állt a Barcelonához közel eső település bordélyháza előtt, az volt a terve, hogy prostitúcióra ajánlja a gyereket persze nem kevés pénzért. A bár tulajdonosa betessékelte az asszonyt, majd hívta a rendőrséget.

A kapitányságon a 33 éves nő megdöbbentő vallomást tett: a gyerek apja, akivel nem él együtt, nem fizette a tartásdíjat, ezért súlyos anyagi gondjai lettek. Ezért gondolta azt, hogy a kislány áruba bocsátásával keres egy kis pénzt. Az asszony drogfüggő, a kihallgatáson táskájában kokaint találtak.

Míg a mama a kislányra alkudozott, hétéves fia a szomszédos utcában várt rájuk egy másik bárban. A rendőrség most azt vizsgálja, hogy a nő már máskor is megpróbálta-e eladni a gyereket. Szemtanúk szerint a kis családot gyakran lehetett más bordélyházak közelében is látni.

Az asszonyt szabadlábra helyezték, de a gyerekek felügyeleti jogát elvették tőle. Most az édesapjuknál vannak, remélhetőleg jobb kezekben.

(a berlinonline.de nyomán)


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.