Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Legyen a jazz is mindenkié! Irány Kecskemét!

A nyár legjobb családi kikapcsolódásaként hirdetik a szervezők a kecskeméti JAZZFŐVÁROS fesztivált. Az augusztus első hétvégéjén zajló rendezvény fesztiváligazgatójának, Dr. Ittzés Tamásnak nem titkolt célja, hogy a kisbabák, a tinédzserek, a szülők, sőt, a dédnagymamák is ugyanolyan jól érezzék magukat!

Ken Aoki, Kép: Sajtóanyag

Ennek érdekében nagyon sokrétű a program, a zene mellett strandolási lehetőség, gyerekjátéksziget, hangszersimogató és egyéb gyerekprogramok, JAZZFŐVÁROS futás, buborékfoci, veteránautós bemutató, swingtánckurzus és kiváló gasztrokínálat várja a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontba kilátogatókat.

Az 5 színpadon pedig augusztus 3-ától hatodikáig 12 ország 125 zenésze teszi ki szívét-lelkét délelőtt 11-től hajnali 2-ig. Újdonság az olcsó esti jeggyel látogatható Mercedes-Benz színpad, ahol este nyolctól éjfélig fergeteges blues, boogie és rock'n'roll szól azoknak, akik csak néhány órára akarnak beleszagolni a JAZZFŐVÁROS levegőjébe.

A fesztiválon a N'Awlins Brass Band, a Chicago Stompers, a ragtime királynője, a kanadai Mimi Blais, a világ legjobb bendzsósa, a japán Ken Aoki, a New York-i zongoramágus Rossano Sportiello mellett fellép a klasszikus jazz magyar élvonala is a Bolyki Brotherstől a Hot Jazz Bandig,

Jan Wouters holland trombitás, Kép: sajtóanyag

a házigazda Bohém Ragtime Jazz Band pedig Szekeres Adriennel várja a közönséget. A távolabbról érkezők alhatnak a helyszínen kialakított kempingben, vagy fesztiválbusszal közlekedhetnek a JAZZFŐVÁROS és a belvárosi szállodák között.

U2: Berlin, 2017! Ezt láttuk, hallottuk!
Fergeteges koncertet adott a U2 a berlini Olimpiai Stadionban! Több mint 70 ezer rajongó énekelt, és ünnepelte az együttest. Az ír rockzenekar működése legsikeresebb korongjának, a The Joshua Tree megjelenése 30. évfordulója alkalmából indult amerikai és európai turnéra. London után rögtön Berlin következett – vélhetőleg nem véletlenül -, majd Róma, Amszterdam, Párizs…, de gyakorlatilag az európai koncertekre már minden jegy elkelt!


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.