Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Lelakatolt szerelem Pécsett

A szerelem bizonyításának sok módja van. Állhatunk oltár elé, esküdhetünk a holdra, magunkra tetováltathatjuk egymás nevét, vagy elhelyezhetjük közös lakatunkat Pécs híres falán.

A lakatfal Pécs egyik legnevezetesebb látnivalója, talán már híresebb, mint maga a Bazilika. Évente több százan jönnek ide, hogy feltegyenek egy lakatot szerelmük zálogaként. Állítólag ez biztosíték arra, hogy soha nem válnak el. Ha az nem is jön össze, egy biztos, a lakat marad ott, ahova együtt tették, mert a rákerülő újaktól már flex-szel sem lehetne leszedni.

A fal a Janus Pannonius utca 4-es szám alatt található, a rengeteg zár miatt a kerítés rácsa már nem egyszer leszakadt. Ilyenkor a szerelmesek a szívükhöz kapnak: mi lesz most velük. Semmi, visszahegesztik. Ennek nem minden városatya örül túlságosan, van aki szerint annyi más nevezetesség van Pécsett, kár, hogy csak a lakatok miatt jönnek ide.

2003-ban csak a függőzáraknak egy rácsot akartak felállítani a központban, mert a két régi már annyira megtelt, hogy olyan helyekre is lakatolnak, ahova nem kellene. Ráadásul rozsdásodnak is, így rontják a városképet.

Két évtizede gyűlnek már a lakatok, de hogy ki tette fel az elsőt, az rejtély. Talán egy végzős diák volt a nyolcvanas években, akinek a kollégiumból szabadulva már nem volt szüksége a sajátjára. De arról is beszélnek, hogy politikai oka volt: az akkori ellenzék így jelezte, nem lehet befogni a szájukat.

A párok általában nem érkeznek felkészületlenül a falhoz, hozzák magukkal a lakatjukat. Laposat, gömbölyűt, sokféle színűt, gravírozottat. Vagy a nevüket, monogramjukat, az évszámot vésetik a fémbe, vagy közös jelüket. Bíznak benne, hogy így befolyásolhatják sorsukat, és szerelmük örökké fog tartani. Akik igazán biztosra mennek, még a kulcsot is bedobják egy folyóba vagy a tengerbe, hogy véletlenül se kerülhessen le a zár a falról.

A külföldi turisták is előszeretettel keresik fel a kerítést, Fülöp, a spanyol trónörökös is rakott fel két éve egy lakatot feleségével, Letiziával. Nekik szerencsét hozott a babona, azóta már második gyermekük is megszületett. 

Egy pécsi kirándulás tehát minden szerelmes léleknek jót tesz, a lakatolás mellett egy kis andalgásra is van lehetőség, hiszen az óvárosi rész gyönyörű hátteret ad a romantikának.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.