Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Lelki segítőink

Nem kell sem egyik, sem másik vallás hívőjének, spirituális tanok követőjének lenni, hogy a testi valóságában eltávozott szeretteinkről úgy érezzük, velünk, lelkünkben élnek tovább.

"Emlékét örökké megőrizzük." A mondat gyakran olvasható gyászjelentésekben, sírfeliratként, vagy hangzik el búcsúztatón. Tartalma, jelentése azonban sokkal mélyebb értelmű, mint a bánatot kifejező, egyszerű, kegyeletteljes mondat. Azoknak, akikhez szoros érzelmi, lelki és szellemi kapcsolat fűzött minket életükben, akik hatással voltak életünkre, valóban csak a testét ragadja el a halál.

Évezredek óta megfigyelhető a különböző kultúrákban, vallásokban a test és a lélek értelmezésének szétválasztása, halál után megmaradó lélek tovább élése. Nem kell azonban sem egyik, sem másik vallás hívőjének, spirituális tanok követőjének lenni, hogy a testi valóságában eltávozott szeretteinkről úgy érezzük, velünk, lelkünkben élnek tovább.

Sajnos vannak kóros esetek is, amikor valaki oly annyira nem tudja elfogadni a halál tényét, nem tudja elengedni az eltávozottat, hogy súlyos lelki, majd testi betegségbe esik.

Az erős, élő emberi kapcsolatok azonban általában átsegítik az embert a hosszabb-rövidebb ideig tartó fájdalmas időszakon. Ám, az teljesen normális, ha hosszú évek távlatában nem csupán emlékezünk azokra a családtagjainkra, barátainkra, akik már nincsenek közöttünk a maguk testi valóságában, hanem időről-időre megszólalnak bennünk, megjelennek lelki szemeink előtt. Miért is ne lenne így, hiszen ők azok, akik gyermek, vagy ifjú korunkban nagyszülőként, szülőként, barátként, vagy életünk párjaként egészen halálukig fogták a kezünket, tanácsokkal segítettek, ha bajban voltunk, velünk örültek, ha mi örültünk. Nem csupán életünk részei voltak, hanem beépültek személyiségünkbe, benne vannak egész életszemléletünkben, gondolkodásmódunkban. Észrevesszük, hogy néha ugyanazokat a szófordulatokat, gesztusokat használjuk, hogy gyermekeinknek mennyi mindent próbálunk továbbadni abból, amit tőlük tanultunk, hogy egykori közös barátainkkal azt vitatjuk, mit szólna elhunyt barátunk valamihez. Így hiába nem tudunk ma már a valóságban hozzájuk fordulni, benne vannak mindennapjainkban, s amikor döntési helyzetben vagyunk, kisebb-nagyobb válságot élünk át, sorsfordító események történnek velünk, ők is ott vannak minden rezdülésünkben. Óvnak, segítenek, bíztatnak minket, örülnek velünk, míg élünk. S ez így van rendjén, s talán azért is élünk, hogy mi is így éljünk tovább, ha meghalunk.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.