"Emlékét örökké megőrizzük." A mondat gyakran olvasható gyászjelentésekben, sírfeliratként, vagy hangzik el búcsúztatón. Tartalma, jelentése azonban sokkal mélyebb értelmű, mint a bánatot kifejező, egyszerű, kegyeletteljes mondat. Azoknak, akikhez szoros érzelmi, lelki és szellemi kapcsolat fűzött minket életükben, akik hatással voltak életünkre, valóban csak a testét ragadja el a halál.

Évezredek óta megfigyelhető a különböző kultúrákban, vallásokban a test és a lélek értelmezésének szétválasztása, halál után megmaradó lélek tovább élése. Nem kell azonban sem egyik, sem másik vallás hívőjének, spirituális tanok követőjének lenni, hogy a testi valóságában eltávozott szeretteinkről úgy érezzük, velünk, lelkünkben élnek tovább.

Sajnos vannak kóros esetek is, amikor valaki oly annyira nem tudja elfogadni a halál tényét, nem tudja elengedni az eltávozottat, hogy súlyos lelki, majd testi betegségbe esik.

Az erős, élő emberi kapcsolatok azonban általában átsegítik az embert a hosszabb-rövidebb ideig tartó fájdalmas időszakon. Ám, az teljesen normális, ha hosszú évek távlatában nem csupán emlékezünk azokra a családtagjainkra, barátainkra, akik már nincsenek közöttünk a maguk testi valóságában, hanem időről-időre megszólalnak bennünk, megjelennek lelki szemeink előtt. Miért is ne lenne így, hiszen ők azok, akik gyermek, vagy ifjú korunkban nagyszülőként, szülőként, barátként, vagy életünk párjaként egészen halálukig fogták a kezünket, tanácsokkal segítettek, ha bajban voltunk, velünk örültek, ha mi örültünk. Nem csupán életünk részei voltak, hanem beépültek személyiségünkbe, benne vannak egész életszemléletünkben, gondolkodásmódunkban. Észrevesszük, hogy néha ugyanazokat a szófordulatokat, gesztusokat használjuk, hogy gyermekeinknek mennyi mindent próbálunk továbbadni abból, amit tőlük tanultunk, hogy egykori közös barátainkkal azt vitatjuk, mit szólna elhunyt barátunk valamihez. Így hiába nem tudunk ma már a valóságban hozzájuk fordulni, benne vannak mindennapjainkban, s amikor döntési helyzetben vagyunk, kisebb-nagyobb válságot élünk át, sorsfordító események történnek velünk, ők is ott vannak minden rezdülésünkben. Óvnak, segítenek, bíztatnak minket, örülnek velünk, míg élünk. S ez így van rendjén, s talán azért is élünk, hogy mi is így éljünk tovább, ha meghalunk.