Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Lemondok a gyerekemről, soha nem fog megismerni"

Amerikában igazi divat lett az örökbefogadás. Sztárházaspárok és egyedülálló színészek, énekesek sorra fogadnak örökbe leginkább Afrikából származó szegény sorsú gyerekeket.

Amikor Angelina Jolie örökbe fogadta első kisfiát, Maddoxot, még senki sem furcsállta, hogy miért is szeretne egy babát az akkor már elvált színésznő. Ám a világ egyre nagyobb csodálkozással figyelte, amikor immáron párjával, Brad Pittel együtt fogadtak be otthonukba több árvát. A celebházaspár gondolata ugyanis egykettőre igazi divat lett: utánuk nem sokkal Madonna is felvette a kapcsolatot egy ügynökséggel, így mára neki is már három gyermeke van: a két vérszerinti apróság mellett neveli Davidet.

A szakemberek egy része természetesen örül a tendenciának, hiszen annál jobb, minél több szerény körülmények között élő árva jut szerető családhoz. Persze azért gondok vannak: Madonna örökbefogadása kapcsán robbant ki a botrány, ugyanis a sötétbőrű kisfiúról édesapja állítólag nem mondott le véglegesen. Az írástudatan férfi csak később tudta meg, hogy fiát végleg külföldre vitték. Angelina Jolie kislányával, Zaharával is voltak problémák: a kislány szülei az örökbefogadást intéző ügynökség szerint AIDS-ben haltak meg. Azóta kiderült, a nő él és egészéges.

Hogy az Amerikában és Nyugat-Európában tomboló divat hozzánk is elért volna, azt nem állíthatjuk. Magyarországon az örökbefogadás sok család életében még mindig tabunak számít, hiszen úgy érzik, valamiféle szégyen, hogy nem tudnak saját babát nemzeni, szülni. Így ha utolsó lehetőségként mégiscsak az örökbefogadást választják, gyermekük elől megpróbálják eltitkolni azt, hogy nem vérszerinti leszármazottjuk.

Talán ennek is köszönhető, hogy míg Amerikában szívesen vesznek magukhoz öt-hat éves gyerekeket, addig nálunk szinte kizárólag újszülöttet vagy csecsemőt keresnek a szülőjelöltek. Az "idősebb" vagy beteg gyerekek pedig család nélkül maradnak - sajnos. És ők vannak többen: egy adott pillanatban az örökbe adható gyerekek hetven százaléka nagyobb, egészségügyi problémával rendelkezik, vagy éppen roma. Ők csak a külföldi örökbefogadókra számíthatnak, akik számára nem probléma, hogy meg kell küzdeni egy betegséggel, vagy mondjuk már iskolás korú a gyerek.

Szerencsére - hiszen ugyan ezek a gyerekek kiszakadnak korábbi környezetükből, de legalább igazi családban tudnak majd felnőni. Ahol megkapják azt a szeretetet, amelyet az állami intézményekben nem...


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.