Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Már csak hármat kell aludni, és itt az ortodox karácsony!

Január 6-án, szombaton 19.30-kor tartják az ortodox karácsonyi nyitókoncertet,  ahol a sérült gyerekekből álló Parafónia Zenekart látja vendégül a Magyar Örökség és Budapest Márka díjjal kitüntetett vokális együttes. Sokszínű műsort állítottak össze erre az estére, melyben megfér egymás mellett a Karácsony misztériumán való csöndes elmélkedés és az ujjongó öröm is. Ne hagyd ki!

Az Orientale Lumen sorozat 2018-ban új helyszínre, Pest legősibb templomába, a csodálatosan felújított Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomba (Március 15. tér) költözik.

Szent Efrem Ferfikar, Fotokredit: Orbán Domonkos

A sorozat 2018-as nyitókoncertjén, január 6-án, szombaton 19.30-kor a Szent Efrém Férfikar a sérült gyerekekből álló Parafónia Zenekart látja vendégül.

Tudtad?
A Magyar Örökség és Budapest Márka díjjal kitüntetett Szent Efrém Férfikart a Liszt- és Magyarország Érdemes művésze díjas Bubnó Tamás 2002-ben alapította. A kórus missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását. Fő céljuk a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése mellett az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatása és a magyar férfikari hagyomány - Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti - ápolása. Énekeltek többek között a King's Singers-szel, Sebestyén Mártával, a Muzsikással, Presser Gáborral, a Budapesti Fesztiválzenekarral egyaránt.

Az orosz ortodox karácsonyi énekektől kezdve a bizánci ünnepi kalantákon és az arab kántáláson át az ó-római gregorián énekig és kortárs magyar művekig terjedő sokszínű műsort állítottak össze erre az estére, melyben megfér egymás mellett a karácsony misztériumán való csöndes elmélkedés és az ujjongó öröm is. A Parafónia Zenekar népszerű karácsonyi dallamokkal színesíti a műsort és a két együttes közös előadással is készül. Az est végén a hagyományokhoz híven a Szent Efrém Férfikar ezúttal is közös éneklésre invitálja a tisztelt publikumot!

A Szent Efrém Férfikar 2011-ben rendezte meg először az Orientale Lumen sorozatot, ahol a keleti rítusú keresztény egyházzene legszebb kompozíciói hangoznak el. Az elmúlt hat évad során olyan nemzetközileg is elismert sztáregyüttesek és szólisták léptek fel a férfikarral, mint Sebestyén Márta, Abeer Nehme, Palya Bea, Marie Keyrouz nővér, Evgeny Nesterenko, Szokolay Dongó Balázs, az Amadinda, az Orosz Ortodox Szólisták, az Optina Pustyn Férfikar és a Moszkvai Patriarkátus Kórusa.

Kép: Parafonia

Tudományosan bebizonyított tény, hogy a zenének óriási a fejlesztőhatása. Ez az értelmileg sérült embereknél hatványozottan jelentkezik. Heinrich Ullrich német gyógypedagógus szembeszállt azzal az elterjedt véleménnyel, miszerint "az értelmi fogyatékosok nem képesek dallamhangszeren játszani". Kidolgozott egy olyan módszert, amely nem igényel komplex gondolkodásmódot, sőt még a színek nevének ismeretét sem, csak a színek azonosításának képességét.

Elment…
Elment örökre… Váratlanul…Tanárom, mentorom, segítőm volt ezen a pályán. Tőle tanultam meg Móriczot, Adyt szeretni. Csupa nagy betűvel tudom csak írni: IGAZI pedagógus volt. Tiszta szívvel, de mint kiderült, gyenge szívvel végezte minden munkáját. Pár napja Zagyvarékason eltemettük Agócsné Vincze Zsuzsát, a legnagyszerűbb irodalomtanárt, akit valaha ismertem.

Speciális színes kottarendszere,  az ún. Ulwila módszer nem csupán az értelmi fogyatékos gyermekek zenei oktatására, terápiájára alkalmas, hanem egyszerűsége miatt mindenkinek, aki a hagyományos kottát nem tudja, vagy nem akarja megtanulni. A módszert Vető Anna gyógypedagógus 1991-ben adaptálta magyar viszonyokra, majd 1997-ben megalapította „A zene mindenkié” Egyesületet és a Budapesti Ulwila zenekart. A zenekar 2003-ban vette fel a Parafónia nevet. A sérült gyerekekből álló együttest 2004 óta Fabényi Réka vezeti.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.