E napon a bortermő vidékek családanyái, leányai mind férfiruhát öltöttek magukra, s - helyi szokások szerint - jéggel, faforgáccsal vagy éppen borotvával járták a falut, hogy összefogdossák a férfiakat és rituálisan megborotválják őket.

Mindezért a teremtés koronái nemcsak hogy nem haragudtak, de a hagyomány kötelmei szerint pénzt adtak az asszonyoknak, hogy éjszaka mulathassanak. Este ugyanis ún. macskabált tartottak.

Manapság talán banyabulinak mondanánk, ugyanis férfi még csak a közelébe sem juthatott annak a szőlőhegyi pincének vagy korcsmának, ahol a nők - egyszer egy évben végre minden kötelesség és illem alól felszabadulva - kitombolhatták magukat.

A macskabál elnevezés pedig bizony a másnapi macskajajra utal. Hiába cipelték ugyanis az asszonyok a hegyre kosárkáikban a kövesztett sonkát, kenyeret és fánkot, ha egyszer az volt a feladat, hogy addig igyanak, míg össze nem akad a nyelvük.

Ha a tüzes ital már a fejükbe szállt, összekapaszkodva táncoltak, pörögtek-forogtak, majd mikor a hangulat a tetőfokára hágott, fogták magukat, felpattantak a boros hordókra, s azokat hátul csapkodták, oldalt sarkantyúzták, mintha lovon ülnének.

A mulatság végeztével minden asszony magához vett egy marék szalmát, hogy otthon a tyúkok feneke alá tegye. A farsangi szalmáról ugyanis az a hiedelem járta, hogy a kotlós jól megül tőle a tojásokon és szaporábban tojik.

Az asszonyfarsang kedves szokása azonban már igen rég nem divat. Majd 80 éve Herczeg Ferenc is arról panaszkodott, hogy az ő fiatalsága idején a farsang jelentette mindazt a mulatságot, ami egy évben megadatott, "manapság" - értsd: az 1930-as évek derekán -  azonban a fiataloknak az év minden napja mulatság. Így vesztette el a farsang is eredeti jelentését, s napjainkra sajnos talán már csak üres frázis.