Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Melyek a legjobban fizetett szakmák Magyarországon?

2020-ban is Budapesten lehetett a legjobban keresni Magyarországon, azonban a vidéki fizetések jelentősen felzárkóztak a fővároshoz a korábbi évekhez képest.

Az átlagkereset a tavalyi évben a járványügyi helyzet ellenére összesen 4,7 százalékot emelkedett a Fizetések.hu adatai alapján és így bruttó 486.696 forinton állt meg. Az elmúlt évekhez képest csökkent a különbség a fővárosi és a vidéki bérek között. Míg 2019-ben a fővárosi és a legrosszabbul fizetett megyei átlagkereset között 142 ezer forint különbség volt, ez a szakadék 2020-ban jelentősen, 89.500 forintra csökkent a portálhoz beérkező adatok alapján.

Kezdenek felzárkózni a vidéki fizetések a fővároshoz (Fotó: Pixabay)

A legjobban fizetett régiók közé a fizetések terén még mindig kiemelkedő Komárom-Esztergom megye mellett Győr-Moson-Sopron, Heves, Fejér és Bács-Kiskun megye került be, míg a legalacsonyabb fizetésre Csongrád, Békés, Nógrád, Tolna, Somogy és Baranya megye lakosai számíthattak tavaly – írja laptársunk, a Piac&Profit a Fizetések.hu adataira hivatkozva.

Ahol a legjobban keresnek

Ahogyan azt már a korábbi években is megfigyelhettük, a legmagasabb fizetést 2020-ban is a cégvezetésben dolgozók vihették haza, őket követték az IT és fejlesztés területén dolgozók, illetve a lízing, a telekommunikáció és a menedzsment munkaköröket betöltők fizetései. Visszatekintve az elmúlt öt évre, a kékgalléros állások területén volt megfigyelhető a legnagyobb fizetésemelkedés, közülük is a bányászat, kohászat területén dolgozók, a fafeldolgozó és a gépipari munkások fizetése emelkedett meg a legnagyobb mértékben.

A nem kékgalléros területen tevékenykedők közül az adminisztráció, az egészségügyi és szociális ellátás területén dolgozóknak nőtt 5 éves időtávban legnagyobbat a fizetése. A legkisebb fizetésemeléssel 2015-höz képest a lízing, a marketing és reklám, az oktatás, képzés, valamint a gyógyszeripar területein dolgozók számolhattak.

Top fizetések

Amennyiben nem vesszük figyelembe a felsővezetői pozíciókat, úgy a hosszú évek tendenciája 2020-ban is érvényes maradt: a legmagasabb fizetésre a pilóták számíthattak, akiknek a bruttó átlagbére az elmúlt évben több, mint százezer Forinttal nőtt a pandémia ellenére is, és így a tavalyi évben elérte az 1.170.770 forintot. Őket követték az orvostanácsadók átlagosan 1.048.360 forint bruttó keresettel, illetve a vezető fejlesztők, akik átlagban összesen 1.016.170 forint bruttó bérre számíthattak a tavalyi évben.

A top 5-ös listára az IT menedzserek és az account directorok jutottak még fel, de az ő bruttó átlagkeresetük már egymillió forint alatt volt. A legalacsonyabb bruttó átlagkeresete a munkavállalóként dolgozó varrónőknek volt 2019-ben, 196.700 forintos havi bérükkel még a 200 ezer forintos határt sem érték el. Minimálisan e határ felett kerestek az óvodai dajkák, a portás, informátor munkakörben dolgozók, a tanár asszisztensek és a munkavállalóként dolgozó cipészek.

A rendőröket érdekli leginkább mások fizetése

A DreamJo.bs állásportál által üzemeltetett Fizetések.hu oldal segítséget nyújt abban, hogy a munkavállalók ingyenesen és személyre szabhatóan tudjanak informálódni arról, hogy a munkatapasztalatuk alapján adott iparágban milyen bruttó bérre számíthatnak. A tavalyi évben a legnagyobb érdeklődés a rendőrök részéről érkezett a portálra. Rajtuk kívül az óvodai dajkák, az orvosok, az óvodapedagógusok, valamint a fogászati asszisztensek voltak a leginkább kíváncsiak arra, hogy országosan milyen fizetésre számíthatnak a pozíciójukban dolgozó magyarok.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.