Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Melyik a legjobb falszín babaszoba festéséhez?

A tökéletes babaszoba falszínének kiválasztása minden gyereket váró szülő életében központi kérdés a babavárás utolsó időszakában, hiszen köztudott, hogy a színek hatással vannak az emberi szervezetre, testre és lélekre egyaránt.

Bár a kisbabák a születésük után még csak foltokat látnak, de ahogy fejlődik az agyuk a stimulációk hatására, úgy alakul, javul a látásuk is, és kb. 12 hónapos korukra látnak tisztán, ekkorra mutatnak erős vizuális érdeklődést. Az alapszíneket már 2-3 hónapos koruk körül meg tudják különböztetni, azonban az árnyalatokat csak jóval később.

Hogyan válasszon falszínt a babaszobába?

A babaszoba kialakításának első lépése a tervezést követően a kivitelezés fázisában a fal előkészítése, festése vagy tapétázása. A Festékpalota.hu webáruházban számtalan falelőkészítő anyagot talál, hogy a festés már gyerekjáték és kellemes szórakozás legyen. Tanuljon a profi szakemberektől, és lásson neki saját maga a festésnek. 

A marketingesek kutatásai azt mutatták, hogy a színek hatással vannak ránk, ezért is alkalmazzák előszeretettel a színpszichológiát. Bár tudományos bizonyíték nincs arra, hogy a babák mikortól látják a színeket, illetve azok milyen hatással vannak rájuk, de feltételezhetően ugyanúgy hatnak rájuk is, mint a felnőttekre. A színeken belüli megfelelő árnyalatok megtalálása fontos, így álljon itt egy gyors áttekintés a színelmélet alapjaiból:

  • piros - merész és nagy figyelmet vonz
  • narancs - barátságos, megnyugtató, otthonos
  • sárga - energikus és vidám
  • zöld - nyugtató és természetes
  • kék - nyugtató és hűsítő
  • lila- luxusérzést keltő, nyugodt és derűs
  • fehér - tiszta és ártatlan
  • rózsaszín - igazi hercegnős szín
  • szürke - elősegíti a gondolkodást és az érzelmeket
  • barna - a föld színe, így természetes
  • fekete - csak mértékkel!

Ideális színek

A babaszoba falszínek kialakításánál sokan még napjainkban is lányos és fiús színeket alkalmaznak, azonban ez több szempontból sem szerencsés. A fejlett képalkotó dignosztika ellenére is érheti még meglepetés a szülőszobán, így válasszon semleges színeket. De abból a szempontból is szerencsés, ha a következő években kistestvér érkezik, hiszen ő is lehet ellenkező nemű.

A naturális színek nagyobb fokú szabadságot nyújtanak a lakberendezésben, és a különféle dekorációkkal, textilekkel nagyobb hangsúlyt, gazdaságosabb megoldást adhat, amikor szükségét érzi a változtatásoknak. Kerülje nagy felületen az erős, harsány árnyalatokat, inkább pasztell vagy világos színeket használjon a falak festésére. Ne hagyja, hogy egy szín uralja a szobát, mert azt könnyű megunni. 

A tér optikája szempontjából is jelentősége van a színeknek, így kevés természetes megvilágítás esetén, kis helyiségben figyeljen arra, hogy a falszín ne nyomja össze a szobát. 

Gondoljon a bútorokra is, azok színére, hogy megteremtse az összhangot a tökéletes, időtálló összhatás érdekében. 

Gyerekszobába mindig káros anyagoktól mentes, bababarát festékeket alkalmazzon, abból is lehetőleg a szennyeződéstaszító, mosható fajtát.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.