Ha valakinek száraz a bőre, valószínűleg nincs sok gondja a fülzsírral sem, inkább csak hámcserélődésről lehet szó esetében, ami rágás közben magától kiürül a hallójáratból.
Ha valakinek zsírosabb a bőre, több fülzsírja keletkezik, amit aztán a kis pálcikával benyom a hallójáratba, ez aztán fülfájást okozhat, főleg, ha víz is kerül mellé. Ha pedig már rés sincs mellette, a hallás is romolhat. Ilyenkor jön a fül-orr-gégészet, ahol kimossák a beszorult váladékot.
Gyerekeknél még veszélyesebb próbálkozni, hiszen még kisebb a hallójárat. Ha a fülorvos kipucolta a kis fület, érdemes hetente kétszer babaolajat cseppenteni bele, ami feloldja a zsírt, és ki is hozza a bejárathoz, onnan pedig már könnyű kitörölni.
Minél többet törölgetjük a fülünket, annál több zsír termelődik benne. Elvileg a törülközővel elég lenne a fülbe nyúlni, és a váladékot eltávolítani, mert így nem tudjuk betolni, megsérteni a bőrt, ami aztán gyulladáshoz vezethetne.