Újabb érdekes állattal gyarapodott a Fővárosi Állat- és Növénykert. A közelmúltban ugyanis egy szecsuáni takin érkezett a városligeti intézménybe. Bár ezeket a különleges patásokat az európai természettudósok már a XIX. század közepén felfedezték, a széles nyilvánosság körében egyáltalán nem számítanak közismertnek. Ennek egyebek mellett az is az oka, hogy csak nagyon kevés állatkertben mutatják be őket.
Tekintélyes méretük és masszív testfelépítésük alapján első ránézésre a takinok tulokszerű állatnak tűnnek. De ez csak annyiban igaz, hogy a párosujjú patások rendjébe (Artiodactyla), azon belül pedig a tülkösszarvúak családjába (Bovidae) tartoznak. A tülkösszarvúak közül azonban nem a tulkokkal, tehát a bölényekkel, bivalyokkal, szarvasmarhákkal állnak közelebbi rokonságban. Korábban a pézsmatulkot gondolták a takinok legközelebbi rokonainak, a mitokondriális genetika legújabb eredményei szerint azonban a juhokhoz és a kecskékhez állnak legközelebb, és csak az életmódjuk következtében növekedtek több mázsásra.
A takinok a Himalája keleti vidékén, India, Mianmar, Kína és Bhután területén élnek. Mivel ez az élőhely igen változatos, a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodás jegyében a törzsfejlődés során a takinok több típusa alakult ki. A természettudósok négy ilyent különböztetnek meg, amelyeket hagyományosan alfajokként különítettek el, ám újabban egyre több kutató úgy véli, hogy négy önálló fajról van szó. Ezeket elsősorban a szőrzet színe, illetve genetikai vizsgálatok alapján lehet megkülönböztetni egymástól.
A mismi takin (Budorcas taxicolor) az indiai Arunácsal Prades államban, Mianmar északi részén, illetve Tibet délkeleti részén és Jünnan tartomány északnyugati területin őshonos, az aranyszőrű takin (B. bedfordi) a kínai Shenszi tartomány déli felében fordul elő, a bhutáni takin (B. whitei), Észak-Bhután, Tibet, valamint az indiai Szikkim és Arunácsal Prades állam lakója, a szecsuáni takinnal (B. tibetana) pedig Szecsuán tartomány nyugati, illetve Kanszu tartomány déli vidékein lehet találkozni. A Fővárosi Állat- és Növénykertben a négyféle takin közül a szecsuáni takint láthatják az érdeklődők.
Budapesten eddig még sosem volt takin, szecsuáni takin pedig más magyarországi állatkertben sem élt korábban. A szecsuáni takinok súlya általában 250-350 kg között szokott lenni, de a nagyobb termetű bikák 400 kg-ot, vagy még ennél is többet nyomhatnak. Marmagasságuk 107-140 cm közötti. Nagy fej és erőteljes testfelépítés jellemzi őket, különösen a nyak, a mar és a váll tájékán, viszont az állatok fara kifejezetten izomszegénynek mondható. Különösen jellemző a kissé ívelt orrhát („kosorr”). A bikák és a tehenek egyaránt szarvat viselnek. A természetben a hegyvidéki élőhelyeket kedvelik, az erdős völgyek aljától és a bambuszligetektől egészen a sziklás, havasi legelőkig, 3300 méteres tengerszint feletti magasságig. Táplálék után kisebb, 10-40 egyedből álló nyájakban járnak, de alkalmilag előfordul, hogy egy-egy élőhelyen száznál is több állat verődik össze. Táplálékuk különféle növényekből áll, a kutatók 130 különféle növényfajt azonosítottak a szecsuáni takin "étlapján". A fás szárú növények magasabban lévő hajtásait két lábra ágaskodva érik el. A hideg ellen vastag bundájuk védi meg őket, különleges orruk pedig előmelegíti a belélegzésre kerülő levegőt.
A takinok hároméves koruk után érik el az ivarérettséget. A nőstények nagyjából 210 napig vemhesek és ellésenként általában egyetlen borjat hoznak a világra. Az összes többi takinhoz hasonlóan a szecsuáni takinok állománya is csökkenőben van. Megritkulásuk fő oka, hogy a takint ősidők óta vadásszák különleges ínyencségnek számító húsa, illetve bundája, szarva, trófeája miatt. Ugyan egyes területeken ma már tilos a takinok vadászata, máshol pedig engedély alapján, előzetesen megállapított kvóta szerint lehetséges a kilövésük, ám az orvvadászat és másodlagos veszélyeztetető tényezők (pl. a természetes életterek átalakítása) miatt az állomány fogyatkozását nem sikerült megállítani. Éppen ezért a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) a takinok mind a négy faját, illetőleg alfaját sebezhetőként tartja számon, az Európai Állatkertek Szövetsége (EAZA) pedig egységes törzskönyvezési rendszerben (ESB) tartja nyilván az állatkerti egyedek adatait. A takinok európai szaporításához a Fővárosi Állat- és Növénykert új tenyészállomásként csatlakozott.
Első lépésként egy hím szecsuáni takin érkezett a franciaországi Montpellier állatkertjéből. A 2003. március 7-én, Rotterdamban született hím állat a Duncan nevet viseli. Bár fiatalnak éppen nem mondható, nagyon értékes tenyészállatnak számít. A későbbiekben egy nőstény állat érkezése is várható, bár még nem dőlt el véglegesen, hogy a magyar főváros állatkertje hosszabb távon a szecsuáni, vagy pedig a mismi takinokkal foglalkozik majd. Egy másik forgatókönyv szerint ugyanis elképzelhető, hogy Duncan továbbutazik az Egyesült Államokba, s a helyére mismi takinok érkeznek. A végleges döntést az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége Budapesttel, illetve az érintett amerikai felekkel, mindenekelőtt a San Diegói Állatkerttel közösen hozza majd meg.
Jól működik a Fővárosi Állat- és Növénykert állatmentő programja. Nemrég egy új hímnek köszönhetően két indiai antilop is született! Olvasd el, azt is!
