Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Menyasszony nélkül Ducan, az óriáspanda szomszédja

Először látható takin a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A Himalája keleti felében honos, ritka patás méretre akkora, mint egy kisebb szarvasmarha, ám mégis a juhokkal és a kecskékkel áll közelebbi rokonságban. A tizenkét esztendős hím állat augusztus 20-án érkezett és néhány napja már a nagyközönség is láthatja.

Újabb érdekes állattal gyarapodott a Fővárosi Állat- és Növénykert. A közelmúltban ugyanis egy szecsuáni takin érkezett a városligeti intézménybe. Bár ezeket a különleges patásokat az európai természettudósok már a XIX. század közepén felfedezték, a széles nyilvánosság körében egyáltalán nem számítanak közismertnek. Ennek egyebek mellett az is az oka, hogy csak nagyon kevés állatkertben mutatják be őket.

15 ezren az Állatkertek Éjszakáján
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezte az augusztus 28-i IV. Állatkertek Éjszakája programjait a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A 19 órától 24 óráig tartó programokra összesen 15 ezer látogató volt kíváncsi. A budapesti bemutatóhely a rendkívüli programtól függetlenül is nagy népszerűségnek örvend: január elseje óta 830 ezer látogató kereste fel a városligeti intézményt.

Tekintélyes méretük és masszív testfelépítésük alapján első ránézésre a takinok tulokszerű állatnak tűnnek. De ez csak annyiban igaz, hogy a párosujjú patások rendjébe (Artiodactyla), azon belül pedig a tülkösszarvúak családjába (Bovidae) tartoznak. A tülkösszarvúak közül azonban nem a tulkokkal, tehát a bölényekkel, bivalyokkal, szarvasmarhákkal állnak közelebbi rokonságban. Korábban a pézsmatulkot gondolták a takinok legközelebbi rokonainak, a mitokondriális genetika legújabb eredményei szerint azonban a juhokhoz és a kecskékhez állnak legközelebb, és csak az életmódjuk következtében növekedtek több mázsásra.

A takinok a Himalája keleti vidékén, India, Mianmar, Kína és Bhután területén élnek. Mivel ez az élőhely igen változatos, a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodás jegyében a törzsfejlődés során a takinok több típusa alakult ki. A természettudósok négy ilyent különböztetnek meg, amelyeket hagyományosan alfajokként különítettek el, ám újabban egyre több kutató úgy véli, hogy négy önálló fajról van szó. Ezeket elsősorban a szőrzet színe, illetve genetikai vizsgálatok alapján lehet megkülönböztetni egymástól.

A mismi takin (Budorcas taxicolor) az indiai Arunácsal Prades államban, Mianmar északi részén, illetve Tibet délkeleti részén és Jünnan tartomány északnyugati területin őshonos, az aranyszőrű takin (B. bedfordi) a kínai Shenszi tartomány déli felében fordul elő, a bhutáni takin (B. whitei), Észak-Bhután, Tibet, valamint az indiai Szikkim és Arunácsal Prades állam lakója, a szecsuáni takinnal (B. tibetana) pedig Szecsuán tartomány nyugati, illetve Kanszu tartomány déli vidékein lehet találkozni. A Fővárosi Állat- és Növénykertben a négyféle takin közül a szecsuáni takint láthatják az érdeklődők.

Ducan, a szecsuáni takin, Kép: Bagosi Zoltán
Tudtad?
A mismi takin (Budorcas taxicolor) az indiai Arunácsal Prades államban, Mianmar északi részén, illetve Tibet délkeleti részén és Jünnan tartomány északnyugati területin őshonos, az aranyszőrű takin (B. bedfordi) a kínai Shenszi tartomány déli felében fordul elő, a bhutáni takin (B. whitei), Észak-Bhután, Tibet, valamint az indiai Szikkim és Arunácsal Prades állam lakója, a szecsuáni takinnal (B. tibetana) pedig Szecsuán tartomány nyugati, illetve Kanszu tartomány déli vidékein lehet találkozni. A Fővárosi Állat- és Növénykertben a négyféle takin közül a szecsuáni takint láthatják az érdeklődők.

Budapesten eddig még sosem volt takin, szecsuáni takin pedig más magyarországi állatkertben sem élt korábban. A szecsuáni takinok súlya általában 250-350 kg között szokott lenni, de a nagyobb termetű bikák 400 kg-ot, vagy még ennél is többet nyomhatnak. Marmagasságuk 107-140 cm közötti. Nagy fej és erőteljes testfelépítés jellemzi őket, különösen a nyak, a mar és a váll tájékán, viszont az állatok fara kifejezetten izomszegénynek mondható. Különösen jellemző a kissé ívelt orrhát („kosorr”). A bikák és a tehenek egyaránt szarvat viselnek. A természetben a hegyvidéki élőhelyeket kedvelik, az erdős völgyek aljától és a bambuszligetektől egészen a sziklás, havasi legelőkig, 3300 méteres tengerszint feletti magasságig. Táplálék után kisebb, 10-40 egyedből álló nyájakban járnak, de alkalmilag előfordul, hogy egy-egy élőhelyen száznál is több állat verődik össze. Táplálékuk különféle növényekből áll, a kutatók 130 különféle növényfajt azonosítottak a szecsuáni takin "étlapján". A fás szárú növények magasabban lévő hajtásait két lábra ágaskodva érik el. A hideg ellen vastag bundájuk védi meg őket, különleges orruk pedig előmelegíti a belélegzésre kerülő levegőt.

A takinok hároméves koruk után érik el az ivarérettséget. A nőstények nagyjából 210 napig vemhesek és ellésenként általában egyetlen borjat hoznak a világra. Az összes többi takinhoz hasonlóan a szecsuáni takinok állománya is csökkenőben van. Megritkulásuk fő oka, hogy a takint ősidők óta vadásszák különleges ínyencségnek számító húsa, illetve bundája, szarva, trófeája miatt. Ugyan egyes területeken ma már tilos a takinok vadászata, máshol pedig engedély alapján, előzetesen megállapított kvóta szerint lehetséges a kilövésük, ám az orvvadászat és másodlagos veszélyeztetető tényezők (pl. a természetes életterek átalakítása) miatt az állomány fogyatkozását nem sikerült megállítani. Éppen ezért a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) a takinok mind a négy faját, illetőleg alfaját sebezhetőként tartja számon, az Európai Állatkertek Szövetsége (EAZA) pedig egységes törzskönyvezési rendszerben (ESB) tartja nyilván az állatkerti egyedek adatait. A takinok európai szaporításához a Fővárosi Állat- és Növénykert új tenyészállomásként csatlakozott.

Első lépésként egy hím szecsuáni takin érkezett a franciaországi Montpellier állatkertjéből. A 2003. március 7-én, Rotterdamban született hím állat a Duncan nevet viseli. Bár fiatalnak éppen nem mondható, nagyon értékes tenyészállatnak számít. A későbbiekben egy nőstény állat érkezése is várható, bár még nem dőlt el véglegesen, hogy a magyar főváros állatkertje hosszabb távon a szecsuáni, vagy pedig a mismi takinokkal foglalkozik majd. Egy másik forgatókönyv szerint ugyanis elképzelhető, hogy Duncan továbbutazik az Egyesült Államokba, s a helyére mismi takinok érkeznek. A végleges döntést az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége Budapesttel, illetve az érintett amerikai felekkel, mindenekelőtt a San Diegói Állatkerttel közösen hozza majd meg.

Jól működik a Fővárosi Állat- és Növénykert állatmentő programja. Nemrég egy új hímnek köszönhetően két indiai antilop is született! Olvasd el, azt is!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.