Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mészáros Béla és Tenki Réka újra együtt

Végéhez közeledik Orosz Dénes Mimi munkacímen futó vígjátékának forgatása. A Poligamy és Coming Out című filmeket is jegyző rendező új komédiája a szülőkről való leválást és a gyermekvállalás nehézségeit dolgozza fel a direktorra jellemző humoros, könnyed formában. A film Mészáros Béla, Tenki Réka és Básti Juli főszereplésével várhatóan 2019 második felében érkezik a mozikba.

A történet középpontjában a sármos filmkritikus Gergő (Mészáros Béla) áll, akinek unokamániás édesanyja, Emma néni (Básti Juli) súlyos szívbeteg, és már csak napjai vannak hátra. Hogy boldoggá tegye a mama utolsó óráit, Gergő beviszi hozzá az ex-sztriptíztáncos, öthónapos terhes szomszédját, Sacit (Tenki Réka), és azt hazudja a néninek, hogy a lány az ő gyermekét várja. Időközben új szív érkezik, a mamát megműtik, és gyógyulni kezd, Gergő és Saci viszont kénytelen tovább játszani a boldog pár szerepét.

Tenki Réka egy berlini sajtótájékoztatón, Kép: wikimedia

- Rékával már játszottunk együtt korábban a Poligamy-ban is, és már akkor megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne egyszer megismételni a közös munkát. Zseniális színésznőnek tartom, így nagyon örültem, hogy végül őt választották Saci szerepére  – hangsúlyozta Mészáros Béla.

A mozifilm többek között olyan – a mai fiatalok életében – meghatározó kérdésekkel foglalkozik, mint a szülőkről való leválással járó kötelezettségvállalás, a biztos családi háttér megteremtésének fontossága vagy a gyermekvállalás nehézségei. A történet kapcsán Orosz Dénes rendező szerint komoly dolgokról is lehet humorosan beszélbni.

- Remélem, hogy a film a humornak köszönhetően még ezekről a nehéz témákról is könnyen befogadható formában lesz képes mesélni a nézőknek. Bízom benne, hogy a nem mindennapi helyzeteken alapuló komikumok és a fantasztikus színészeik működni fognak a vásznon. -

A romantikus komédia produceri feladatait Tőzsér Attila, Orosz Dénes és Ferenczy Gábor közösen látja el; az operatőr pedig a rendező állandó alkotótársa, Fillenz Ádám, aki többek között a Friss levegő, a Poligamy, a Pál Adrienn és Coming Out című filmeket is fényképezte.

A vígjáték további szerepeiben olyan nagyszerű színészeket láthatunk, mint Rezes Judit, Mészáros Máté, Ónodi Eszter, Luca Bercovici, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Pogány Judit és Molnár Áron. A film várhatóan 2019 második felében érkezik a magyar mozikba.

Dobó Kata meglepő, új szerepben
Elkezdődtek a MAFILM fóti stúdiójában a Kölcsönlakás felvételei, ami Dobó Kata debütáló rendezésében a Ray Cooney és John Chapman színdarab adaptációja lesz. A színésznő számos filmes- és színházi szerep után, ezúttal csak a kamerák mögött dolgozik, és minden figyelmét erre a feladatra fordítja, hogy alkotótársaival együtt egy igazán szórakoztató vígjátékkal örvendeztethesse meg a majdani nézőket.

 

 


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.