Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi köze van Hitchcocknak Kabos Gyulához?

Azon kívül, hogy mindketten a filmjeiknek köszönhetően lettek híresek, még egy dolog összeköti őket. Egy olyan embertípust testesítenek meg, akit piknikus jelzővel illet a pszichológia.

Önök előtt van Kabos Gyula képe? Gondolatban pergessék le a Hyppolit néhány filmkockáját, és máris megelevenedik egy igazi piknikus alak.  A hagymát eszem hagymával, és nem érdekel, ki mit mond figura.

A piknikusok vidáman, néha harsányan élik az életüket, örök optimistának tűnnek (bár nagyon is hajlamosak a mély melankóliára), akik ráadásul anorexiásokat megszégyenítő módon képesek egy szelet libazsírtól gyöngyöző, hagymakarikákkal megszentelt kenyérszeletet elfogyasztani. Mindenfajta bűntudat nélkül.

A viccelődés és az evés náluk nem véletlenül kapcsolódik egymáshoz: aki nagy örömet lel az evésben, annak más, a szájjal kapcsolatos cselekedetek is hangsúlyozottak lesznek. Mindnyájan ismerünk ilyen embereket, akiknek egyenesen vétek lefogyniuk, mert azzal a személyiségük szenvedne csorbát.

A piknikus alkat első ránézésre felismerhető: közepes, zömök tesfelépítésűek, rövid nyakkal és végtagokkal. Hízásra és kopaszodásra hajlamosak. Arcuk széles és telt.

Nők esetében telt idomok, kerek mell és az ívelt csípő jellemző. Többnyire erős testfelépítésűek. Az öregedés folyamata kevésbé veszi igénybe őket, ellenben hajlamosak a hízásra.

Ha viselkedésüket vessszük górcső alá, akkor feltűnőek a mélyen átélt érzelmek, és a már említett vidámság és gyakori viccelődés. A piknikus emberek nyitottak és inkább gyakorlatias típusok. Állandóan lendületben vannak, nyughatatlan lelkek, ám derűlátásuk messziről sugárzik.

A lelki betegségek közül elsősorban a periodikusan változó mániás-depresszív megbetegedésekre hajlanak.

Lehetséges valamiféle biológiai magyarázat vajon személyiségtípusuknak? Úgy tűnik, igen.

Az ő esetükben a leptin nevezetű zsírégető hormon, amely zsírszövetekben termelődik és a hipotalamusz közvetítésével szabályozza a táplálékfelvételt, érzéketlen. Így hiába magas leptinszintjük, a hipotalamusz nem veszi az üzenetet. Ezért hajlamosak a hízásra.

A leptintermelődés ugyanakkor oldja a stresszt, s mivel a piknikus alkat esetében magas a leptinszint, talán ezzel is magyarázható nyitottságuk, közvetlenségük.

De mindegy is, mit állít a tudomány, én rajongok a piknikus emberekért, mert tudnak valamit, ami nekem nem mindig sikerül: intenzíven élni.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.