Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi történik, amikor az alkohol átveszi az irányítást az életünk felett?

Az alkoholfogyasztásra sokan teljesen elfogadott dologként tekintenek, de a hangsúly itt is a mértéken van. Ha valaki ritka alkalmakkor, mondjuk egy ünnepi koccintásnál megiszik egy pohárkával, az még valóban nem gond, de aki már rendszeresen italozik, az elindult lefelé a lejtőn.

Az alkoholizmus pedig már egy komoly betegség, ami nemcsak az érintettnek, hanem az egész családjának az életét is tönkreteheti. Ez esetben muszáj segítséget kérni, a Swan Lake Központ a családtagokat is bevonja a kezelésbe, hiszen a függőséget mindegyikük megszenvedi.

Önmagunk megtévesztése

Az alkoholbetegek többsége eleinte magának sem ismeri be, hogy az ital iránti függőség eluralkodott rajta. Mindenféle magyarázattal mentegeti a helyzetet, a szeretteit és magát is kifogásokkal próbálja megnyugtatni. Nézzünk is erre néhány példát:

  • Amit mondok: “nem vagyok függő, bármikor abba tudnám hagyni az ivást”. Ami valójában történik: csak akkor nem iszom, ha teljesen kiütöttem magam, vagy elfogyott az italom.
  • Amit mondok: “csak este, munka után és hétvégén iszom, miért olyan nagy baj ez?”. Ami valójában történik: titokban már reggel egy feles töménnyel indítom a napot, ettől ébredek fel igazán.
  • Amit mondok: “nem vagyok alkoholista, csak néhány pohárral/korsóval szoktam inni, amennyit mások is”. Ami valójában történik: igazából egyre többet és többet iszom, ráadásul sokszor már délben olyan feszült vagyok, hogy csak arra tudok gondolni, mikor guríthatok le végre egy sört.

Az előbbiekből jól látszik, hogy az alkoholbeteg sokáig teljes tagadásban él, azt hiszi, hogy az ő kezében van az irányítás, holott azt a bizonyos gyeplőt már réges-rég eleresztette.

Az ital nem megoldás a problémákra!

Senki sem azért válik alkoholistává, mert mondjuk annyira imádja a sör vagy a pálinka ízét, hogy nem tud betelni vele, ezért minden nap innia kell belőle. A legtöbb függőnél az alkohol egyfajta “kezelési módszer” azoknak a problémáknak a megoldására, amelyekkel egyedül nem tudnak szembenézni.

Menekülésre használják az italt, mert a részeg mámorban könnyednek és gondtalannak érzik magukat. Ilyenkor nem számítanak a gondok, minden olyan egyszerűnek tűnik, mintha az elménk “nyaralni menne”. 

Ám ahogy minden nyaralás véget ér, úgy az alkohol hatása is elmúlik, és ekkor ismét visszatérnek a problémák. Amikkel viszont újfent nem tudunk mit kezdeni, így a legkönnyebbnek tűnő megoldást választjuk: ismét a pohár után nyúlunk. 

A függőség börtönében

A szervezetünk sokféle változáshoz tud alkalmazkodni, így egy idő után hozzászokik az alkoholhoz is. Ha pedig nem kapja meg a napi elvárt adagját, akkor jönnek az elvonási tünetek.

Ha eddig józanul csupán a megoldatlan konfliktusok nyomasztottak, akkor mostantól már mindezt tetézi majd az ital utáni sóvárgás, a remegés, a fejfájás, az ingerültség. Ilyenkor már főként azért iszunk, hogy ezeket csillapítsuk, ezzel pedig máris bekerültünk az ördögi körbe. 

Ezen a ponton a leszokás már aligha megy egyedül, mielőbb szakemberhez kell fordulni, akár egy bentlakásos, intenzív terápia keretében.


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.