Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi vár ránk a "Patkány" évében?

A kínai horoszkóp szerint a Patkány éve 2008. február 7-én kezdődik és 2009. január 25-ig tart. A buzgó kis patkány volt az, aki Buddha meghívására elsőként érkezett az ünneplésre. Vajon mi várható ebben az esztendőben az emberiségre?

A legenda szerint, amikor Buddha magához hívta a birodalom állatait, hogy együtt ünnepeljék meg a kínai újesztendő kezdetét, a patkány érkezett meg elsőként. Utána trappolt be a bivaly, majd a tigris, a nyúl, a sárkány, a kígyó és a ló, később érkezett a kecske, a majom, a kakas, a kutya és utolsóként a disznó. (A többiek távol maradásának okáról nem szól a fáma.)

Buddha azzal jutalmazta meg 12 odaadó hívét, hogy vendégeiről nevezte el az úgynevezett "nagy évet" alkotó tizenkét évet (a Jupiter ennyi idő alatt kerüli meg egyszer a Napot.), méghozzá érkezésük sorrendjének megfelelően tette ezt. Ráadásul úgy döntött, hogy az adott "állati" évben született embereket, az illető jószág tulajdonágaival ruházza fel.

 Az elsőként érkező igyekvő kis patkányra jellemző, hogy semmiből se maradhat ki. Lelkes, buzgó, és igazi opportunista, állandó változásokra kész.

A Patkány-éveket is szinte kivétel nélkül a fejlődés fémjelzi, így 2008 sem a stagnálás időszaka lesz!

Energia és pezsgés jellemzi, ez a cselekvés és a nagy vállalások ideje.

Nagymértékű előrelépések várhatók a különböző iparágakban. Új találmányok és fejlesztések révén számos munkafolyamat válik könnyebbé, egyszerűbbé. A tőzsde élénk forgalmat bonyolít majd le, pénzügyileg sikeres év lesz, de mindenképpen a bölcs befektetésekre kell majd összpontosítani.

Továbbra is komoly figyelmet kap az egészség és a környezetvédelem. Az előbbiekben főleg az egészséges életmódot támogató intézkedések, szolgáltatások, és bizonyos betegségek gyógyításában várható előrelépés. A globális felmelegedés világméretű összefogását a közös megállapodások és intézkedések bizonyítják majd. Új felfedezések várhatók egyes bolygókkal és a Naprendszerrel kapcsolatban.

A Patkány évét tehát az energia és a vibrálás jellemzi majd, a cselekvés és a vállalások időszaka.

Az egyén szempontjából is a nagy lehetőségek ideje. Idén a legszerencsésebbek a Majmok, a Sárkányok, a Patkányok, a Lovak és a Tigrisek lesznek, de a többiek sem maradnak ki az égiek kegyeiből!

Patkány szülöttek:

Víz - Patkány: 1912. febr.18. - 1913. febr.5.

Fa - Patkány: 1924. febr.5. - 1925. jan.23.

Tűz - Patkány: 1936. jan.24. - 1937. febr.10.

Föld - Patkány: 1948. febr.10. - 1949. jan.28.

Fém - Patkány: 1960. jan.28. - 1961. febr. 14.

Víz - Patkány: 1972. febr.15. - 1973. febr.2.

Fa - Patkány: 1984. febr.2. - 1985. febr.19.

Tűz - Patkány: 1996. febr.19 - 1997. febr.6.

Föld - Patkány: 2008. febr.7. - 2009. jan. 25.

A kínaiak számára ez minden év legizgalmasabb és leglátványosabb ünnepe.

Saját születésnapjukon kívül ők a holdújévet a magukénak tartják, másodikként. (A fogantatás és születés közötti időszakot is egy évnek számítják, így születésükkor már majdnem egy évesek.)

Kínai újévkor a gyerekek és még házasság előtt álló barátok, rokonok hung paó-t, vagyis speciális vörös borítékban "szerencsepénzt" kapnak, amely egy havi fizetéssel egyenértékű. Az éves nagytakarítás is ilyenkor esedékes. Régebben a bejárati ajtót vörös lakkal kenték le, hogy távol tartsák a gonosz szellemeket. Az újévi menü fő fogása a hal, minthogy a "hal" jelentésű jű hangsor a bőséget jelenti. Ilyenkor illik egy egész garnitúra új ruhát viselni, és a régi cipőket kidobni, vagy elrejteni, mert azok balszerencsét hoznak.

A petárda-durrogtatás, amely állítólag a felgyülemlett rossz szerencsét űzi el, és a jót megidézi,- kedvenc időtöltésük.

Az ősi kínai babona szerint a gyermektervezőknek közös ágyuk mindkét oldalára kell tenni egy-egy patkányt (persze nem élőt, jelképesen értendő!).

2008-ban érdemes egy patkány kinézetű szobrot is bent tartani a házba, óv, véd, pénzt vonz a lakókhoz. Sokan élő patkányokat vagy egyéb rágcsálókat vásárolnak világszerte. természetesen egy porcelánszobor vagy függő is megteszi.


Néhány dologban talán érdemes követni őket, mert ahogy egy híres Patkány mondta:

"A változatosság az élvezet alapja."

Sok sikert Mindenkinek, - a Patkány évében!

Forrás: Neil Somerville: Kínai horoszkóp 2008                       


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.